Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország büszke önökre!

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. augusztus 20. 10:46

„Magyarország büszke önökre, és azt várja, hogy magyar katonához híven lássák el feladataikat, mind hazánk biztonságának védelme, mind pedig szövetségi kötelezettségeink teljesítése során” – mondta Áder János köztársasági elnök nemzeti ünnepünkön. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hetvenhat honvédtiszt-jelölt tisztavatási ünnepségét tartották augusztus 20-án a Kossuth téren.

1595940331
Az eskütételt – 2006 óta most először – újra a Kossuth téren, az ünnepélyes zászlófelvonással
és az augusztus 20-ai díszünnepséggel egybekötve rendezték meg.

A hadnaggyá avatott fiatal tiszteket Áder János köztársasági elnök köszöntötte, aki
beszédében a történelmi sorsfordulóinkon végigtekintve jelenkori kihívásainkról is szólt,
s arra figyelmeztetett, hogy az „államalapítás Szent István tettével nem ért véget". Mint
mondta, „nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve akár
a semmiből is újraalapítsuk államunkat", amire – ahogy azt történelmünk példázza – időről
időre szükség is van.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a tisztjelölteket köszöntve kiemelte: „ennek a hetvenhat
fiatalnak a tette arról beszél, hogy összetartozunk!" A honvédelmi tárca vezetője a tisztképzés
fontosságát hangsúlyozva kijelentette: „nem tudjuk, mit hoz a jövő! Így remélni mindig a
legjobbat kell, felkészülni pedig mindig a legrosszabbra. Nem tudjuk, így honvédtisztekre
mindig szüksége lesz az országnak!"

1595940331
A Kossuth térre látogatók a díszünnepséget megelőzően a Magyar Honvédség vitéz Szurmay
Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekarának előadásában térzenét hallgattak
meg, majd a különleges díszelgő csoport zenés alaki bemutatóját tekintették meg. Hazánk
történelmi zászlóinak bevonulása után  − az ünnepség kezdetén, délelőtt fél kilenckor − katonai
tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját.

Az avatáson az eskü szövegét Gömör Marianna hadnagy, a Magyar Honvédség Ludovika
Zászlóalj kiválóan végzett honvédtisztje mondta elő, a hetvenhat honvédtiszt-jelölt pedig
büszkén ismételte szavait. Az esküjüket az ifjú tisztek – régi hagyományt felelevenítve –
kardrántással erősítették meg.

A most avatott hadnagyok tanulmányaikat már az idén január 1-jével létrejött Nemzeti
Közszolgálati Egyetemen fejezték be, s a 2011-ben létrehozott Ludovika Zászlóalj
állományába tartoznak.

1595940331
A díszünnepségre meghívást kapott gróf Edelsheim Ilona, a második világháborúban a keleti
fronton hősi halált halt Horthy István kormányzóhelyettes, a Magyar Királyi Honvéd Légierő tartalékos
repülő főhadnagyának özvegye. Őt fia, ifjabb Horthy István képviselte az eseményen, akit
Hende Csaba honvédelmi miniszter személyesen köszöntött.

Az ünnepség zárásaként a Magyar Rádió (MR) Gyermekkórusa adott koncertet, amelyen
néptánccsoportok mellett a Honvéd Együttes tánckara és az MR Szimfonikusok is részt
vettek. A hivatalos programot követően a díszzászlóalj díszmenettel tisztelgett az elöljárók és

a nemzeti lobogó előtt.

A dunai vízi és légi parádét rengeteg néző követte figyelemmel a folyópartról. A nap további
részében számos érdekes program várja az érdeklődőket, az ünnepet – a hagyományoknak
megfelelően − a 21 órakor kezdődő tűzijáték zárja.

1595940332

 További képekért kattintson a galériákra!