Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarországot minden körülmények között meg kell védeni

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. augusztus 17. 15:08

Az államalapító Szent István király felismerte korának veszélyeit és jól döntött – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 17-én, pénteken a fővárosban tartott központi ünnepségen.

1599191845
A miniszter az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott központi ünnepségen felidézte: Szent Istvánnak köszönhető a magyar állam és a magyarországi keresztény egyház alapjainak megteremtése. A király azt hirdette, Magyarországot minden körülmények között, a magyar nép érdekeit pedig minden viszonyok mellett védeni kell. Ezért az államiság mellett fontosnak tartotta az erős hadsereg kialakítását, létrehozta a királyi testőrséget, a vármegyéket megerősítette, s az egyházi méltóságokat is megvédette. Korának veszélyeit felismerte, s jól mérlegelt, amikor Bizánc helyett Rómát választotta, vagy a törzsi életmód helyett az európai szokásokat helyezte előtérbe. A történelem végül a királyt igazolta, és kijelenthető az is, hogy a Szent István által letett alapok rendkívül erősnek bizonyultak, s az embereknek a mai napig fontosak az olyan értékek, mint a szabadság, illetve a függetlenség.

1599191845
Dr. Benkő Tibor úgy fogalmazott: ahogy egykor az államalapító uralkodó, a mai kor magyar emberei is válaszút előtt állnak: meg akarják-e őrizni a történelmi hagyományokat, végső soron a kultúrát, amit az ősöknek köszönhetnek. A kultúra megvédésében a honvédelem ügyét szolgálóknak, így a katonáknak és a köztisztviselőknek is kiemelt szerepük van – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy köszönet illeti őket az elvégzett áldozatos munkáért, amit Magyarországért és a magyar nép biztonságáért végeznek.

„Magyarország biztonsága, a magyar emberek békéje megköveteli, hogy Magyarország egy erős, modern, ütőképes honvédséggel rendelkezzen. Köszönetet szeretnék mondani azoknak az embereknek is, akik ezért tesznek. Nagy lehetőség előtt állunk, hiszen az elmúlt 25 évben ilyen mértékű haderőfejlesztésre nem került sor, de nagy felelősség is hárul mindannyiunkra" – hangsúlyozta a miniszter.

1599191845
Az ünnepség végén dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök kitüntetéseket és elismeréseket adott át. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – Magyarország köztársasági elnöke 2018. augusztus 20-ai hatállyal dr. Béres János vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját és dr. Böröndi Gábor vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettesét előléptette altábornaggyá; Garas László ezredest, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök műveleti helyettesét, valamint dr. Pohl Árpád ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánját kinevezte dandártábornokká.

Gajó Péter törzszászlós, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 2. lövészzászlóaljának vezénylőzászlósa, aki sportsikerei miatt részesült elismerésben, kérdésünkre elmondta, hogy még idén júniusban, Svédországban érte el csapatával a második helyezést a katonai triatlonkupán. „Én hiszek a személyes példamutatásban, vezénylőzászlósként ez az egyik fő feladatunk" – fogalmazott a vezénylőzászlós.

1599191845
Fotó: Rácz Tünde