Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megúszták, katonásan

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. július 14. 19:41

Közel kétszázötvenen teljesítették a hagyományos Úszó Erőd részeként a XVII. Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között július 14-én.

Harmadjára már az időjárás is a szebbik arcát mutatta – azaz kétszeri halasztás után végre meg lehetett rendezni a nyár egyik legnagyobb szabású sportrendezvényét, az 5,2 kilométeres Balaton-átúszást. Az Úszó Erődöt ezúttal dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese vezette, aki rövid köszöntőbeszédében hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a haderő az ilyen rendezvényeken is megjelenjen, kicsit talán kötetlenebb formában, mint megszokhatták, de mindenképpen katonásan teljesítve a távot.

1599190472
Az Úszó Erődben felfedezhettük az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred búvárjait, akik kötelékben úszva teljesítették az enyhén hullámzó és kissé hideg vízben a távot; a honvédelmi szakági képzésben részt vevő középiskolák diákjainak egy csoportja pedig első alkalommal ölthette magára a honvédségi úszósapkát.

A Magyar Honvédség természetesen nemcsak úszó állománnyal, hanem technikai eszközökkel, toborzóponttal és katonazenével is képviseltette magát a közel nyolcezer úszót megmozgató rendezvényen. Ebben az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái jártak az élen, kiegészülve az MH Kaposvári Helyőrségi Zenekarral.

1599190474
Számos sportoló, és ismert személyiség között szintén átúszta – immár negyedik alkalommal – a Balatont Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (a Honvédelmi Sportszövetség egyik alapító szervezetének) elnöke is. Nem mellesleg maga a Honvédelmi Sportszövetség is külön sátorral és szimulátorokkal várta a déli partra érkezőket.

Fotó: a szerző felvételei