Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-futás tizennegyedik alkalommal

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. október 20. 17:31

Több ezer futó – köztük katonák, honvédelmi dolgozók és civilek – részvételével startolt el a tizennegyedik alkalommal megrendezett NATO-futás október 20-án, Budapesten. A budapesti Vérmezőről induló sportrendezvény rajtját dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese indította el, aki maga is csatlakozott a mezőnyhöz.

1596070525

Összesen mintegy 4500-an, köztük tizenhárom külföldi NATO- és NATO Partnerség A Békéért-tagország katonái álltak rajthoz a Budapesti Atlétikai Szövetség által szervezett sporteseményen vasárnap délelőtt. Az idén is több kategóriában – egyéni, csapatverseny, váltó – megrendezett NATO-futásra a Magyar Honvédség alakulataitól is több százan érkeztek. A délben kezdődő rajtot követően a mezőny egy darabig még együtt maradt, majd ki-ki a saját tempójában igyekezett célba érni. A résztvevők bátorító és buzdító csapatszellemben futottak, így a rendezvény ismét bebizonyította: a sport olyan közös nyelv, amely nemzetiségtől, nemtől, kortól függetlenül összehozza az embereket.

„A sport és haderő mindig is együvé tartozott. Maga a verseny pedig egy olyan pozitív szemléletet sugároz, amely az új Magyar Honvédséget jelképezi, ezen belül azt, hogy katonáink felkészültek, fizikailag kiváló formában vannak, ami része a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak" – mondta kérdésünkre Böröndi Gábor altábornagy. Mint mondta, a sport nemcsak erőssé teszi, hanem szellemileg is edzi a katonákat: üzenete, hogy egymást támogatva és segítve kell a feladatot végrehajtani.

1596070524

A futást először 2008-ban rendezték meg Magyarországon, akkor közel 1000 fő vett részt rajta. 2014-ben, a honvédelmi tárca és a Budapesti Atlétikai Szövetség szorosabbra fűzött kapcsolata révén már a tagállamok és partnerországok is meghívást kaptak a rendezvényre. A célba érkező sportolókat idén is számos program, köztük helyszíni toborzás, valamint különböző NATO kommunikációs programok várták.

A rendezvény ünnepélyes zárásaként a katonai kategória egyéni- és csapatversenyének helyezettjei számára Böröndi Gábor altábornagy és Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke adott át díjakat.

GALÉRIA

CímkékNATOsport