Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyven év a kultúra szolgálatában

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. március 19. 22:27

„A Honvéd Kulturális Központ, a Stefánia neve fogalommá és védjeggyé vált” – fogalmazott Szabó István honvédelmi államtitkár az intézmény fennállásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepélyes gálán, március 19-én az épület színháztermében.

1599200327
A Honvéd Kulturális Központ negyven évvel ezelőtt, 1979. március 19-én nyitotta meg kapuit a katonacsaládok előtt. A központ fennállásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság jubileumi ünnepségsorozatot tervez, méltón bemutatva – a Magyar Honvédség kötelékében – a kultúra szolgálatában eltöltött négy évtizedet.

Szabó István a rendezvényt megnyitó beszédében elmondta: a Honvéd Kulturális Központ Budapest helyőrség közművelődési tevékenységének színtere, számos kulturális és társadalmi szervezet működésének bázisa, biztosítva ezzel egyének és közösségek művelődését, minőségi szórakozását és fejlődését.

A honvédelmi államtitkár Wass Albert szavait idézve rámutatott: a kulturált ember látni és érezni tudja a jót. „Ebben a szellemben működik négy évtizede az intézmény. Példaértékűen alkalmazza valamennyi eszközét, használja ki lehetőségeit, garanciát adva ezzel mindenkor a minőségre. Elérve azt, hogy mára a központ neve egyet jelent a magas színvonalú kulturális eseményekkel, kiállításokkal, tudományos előadásokkal vagy színházi rendezvényekkel. A Honvéd Kulturális Központ, a Stefánia neve fogalommá és védjeggyé vált" – hangsúlyozta Szabó István.

1599200328
Az államtitkár beszéde zárásaként gratulált az elért eredményekhez és megköszönte az intézmény vezetőinek, szakembereinek és dolgozóinak áldozatos munkáját, végül sok sikert kívánt az évforduló alkalmából induló jubileumi rendezvénysorozat megvalósításához. „Mindannyiunk nevében azt kívánom, hogy a Honvéd Kulturális Központ legyen a következő negyven évben is az, amivé mára vált: a magyarság összetartásának, egyetemes kultúrájának jelképe, a fegyveres erők, a ma magyar honvédjeinek kulturális bázisa, a honvédség és a társadalom minőségi találkozási helye. Jelképezze mindig az igényes, magas szintű szórakozást, a tanulás és fejlődés intézményét a jövőben is!"- fogalmazott a honvédelmi államtitkár.

A programsorozat ünnepélyes megnyitóján levetítették a Zrínyi Katonai Filmstúdió „Negyven év a kultúra szolgálatában" című kisfilmjét. A Stefánia úti épületben a rendezvény Katona M. István újságíró könyvbemutatójával folytatódott. A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „A kultúra szolgálatában – A Honvéd Kulturális Központ története (1979-2019)" című kötetet dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a kiadó vezetője ajánlotta a színháztermet zsúfolásig megtöltő résztvevők figyelmébe.

1599200328
A nyitógála elismerések átadásával folytatódott, végül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes magas színvonalú műsorával zárult. A hetvenedik születésnapját ünneplő együttes a kulturális központ életében a kezdetektől fogja jelen volt színházi fellépéseken, protokollrendezvényeken, gálákon és konferenciákon.

A rendezvényt – mások mellett – jelenlétével megtisztelte Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Trembeczki László, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Benkóczy Zoltán, a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. A közönség soraiban szép számmal ültek olyan személyek is, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, a kultúra iránti elkötelezettségükkel formálták és alakították az intézmény elmúlt négy évtizedét.

1599200328
Fotó: Rácz Tünde