Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

JSM: irány Japán!

Szöveg: Trautmann Balázs |  2019. március 19. 20:02

A norvég Kongsberg Defence & Aerospace bejelentette, hogy a japán légierő F-35A Lightning II-es vadászbombázóit Joint Strike Missile hajók és földi célpontok elleni irányított rakétákkal szerelik fel. Az jelenleg még nem ismeretes, hogy pontosan hány darab JSM megvásárlását jelenti a most aláírt szerződés.

1599200326
Japán forrásokból csak annyi derült ki, hogy a március 31-én kezdődő pénzügyi évben 7,3 milliárd jent (65,5 millió dollárt) különítettek el a beszerzésre – ez az jelzi, hogy valószínűleg csak a hadrendbe állításhoz szükséges kezdeti, minimális mennyiségű „rakétacsomag" kerül majd a szigetország légierejéhez. Igaz, nincs is miért sietni: az F-35-ösökben most a Block 3F szoftvercsomag dolgozik és a JSM-et csak a Block 4-essel ellátott Lighnting II-esek használhatják majd, előre láthatóan a 2020-as évek elejétől.

A légierős, repülőterekről üzemelő F-35A változat két JSM-et hordozhat a belső, rejtett fegyvertartó rekeszeiben, de a helyből fel- és leszállni képes, haditengerészeti F-35B csak külső függesztményként, a szárnyai alatt alkalmazhatja. Japán a tervek szerint összesen 157 Lightning II-est, köztük 42 F-35B-t kíván hadrendbe állítani.