Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Regionális katonazenekari fesztivál Szentendrén

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Tóth László |  2019. szeptember 15. 8:24

Négy helyőrségi zenekar – Szentendre, Székesfehérvár, Debrecen és Tata – közreműködésével, immár kilencedik alkalommal rendeztek Regionális Katonazenekari Fesztivált szeptember 14-én, szombaton, Szentendrén.

A Lázár Cár téren tartott ünnepélyes megnyitón Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára Kodály Zoltán szavait idézve hívta fel a figyelmet a zene fontosságára. „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, és ami benne érték, azt mind meghatványozza."

1596068443

Szabó István kiemelte: a Szentendrére érkezett négy katonazenekar tagjai tehetségükkel és művészetükkel is szolgálják a hazát, őrzik és éltetik a magyar és katonai kultúra legnemesebb eszközeit. Az ő produkciójukon keresztül szorosabbá válhat a kapcsolat a társadalommal, hiszen olyan értékeket képviselnek, mint a hazaszeretet, a kötelességtudat és a bajtársiasság – fogalmazott a honvédelmi államtitkár, hozzátéve: e katonák egytől egyig kiváló zenészek, ha kell, mégis fegyverrel szolgálják hazájukat, és akár a legdrágább kincsüket, az életüket is áldozzák érte. „Nehéz feladat ez, hiszen zenészeink nap mint nap szolgálnak a laktanyákban, de amikor a szükség úgy hozza, feladatot vállalnak az árvízi védekezésben és a határ melletti feladatokban egyaránt. Részt vesznek a kiképzési foglalkozásokon, katonaként élik hétköznapjaikat, mégis többek. Az élet olyan kincsével gazdagabbak, ahogy az idézetben Kodály is mondja, amely átsegíti őket a bajon" – hangsúlyozta Szabó István.

1596068444

A fesztivál nyitányaként, először Jacob de Haan Nordic Fanfare and Hymn című művét hallhatták az érdeklődők az egyesített zenekar előadásában, amelyet a helyőrségzenekarok nagy sikert arató szakalaki bemutatója követett.

A helyőrségzenekarok előadásait a közösen előadott zeneszámok követték, amelyben sokak által ismert, méltán népszerű dallamok voltak hallhatók, mint Jerry Goldsmith Patton-indulója, vagy Israel Kamakawiwo’ole nagysikerű szerzeménye, a Somewhere Over The Rainbow.

GALÉRIA

Címkékkatonazene