Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megmérettetés háromízben

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2019. szeptember 15. 7:35

A Magyar Honvédség bajnokát keresték Püspökszilágyon, ahol az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) szervezésében két napon át tartott a Katonai Háromtusa Bajnokság. Az egyéni- és csapatversenyre közel százharmincan jelentkeztek.

1596068432

A püspökszilágyi kiképzőbázison és lőtéren a Magyar Honvédség valamennyi alakulatától érkeztek egyéni nevezők és csapatok, hogy háromszorosan is megmérethessék magukat lövészet, kézigránát-hajítás és futás számokban. Túl a katonák közti sportbarátság ápolásán, a verseny célja a sport népszerűsítése volt, nem utolsósorban pedig kideríteni, hogy ki a Magyar Honvédség háromtusa-bajnoka.

A rendezvény első napján – amelyet Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke nyitott meg – a férfi indulók, majd másnap a női nevezők vettek részt a versenyen. A résztvevők a lövészet során AK-63D gépkarabélyokkal lőttek fekvő, térdelő és álló testhelyzetekből, a kézigránát-hajításkor pedig több, meghatározott távolságról kellett célba dobniuk. A versenyt záró futás során 3 ezer méter távot kellett teljesíteni, felszereléssel.

GALÉRIA