Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőrök segítik a felkészítést

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. szeptember 21. 11:34

A Magyar Honvédség kilenc alakulatának mintegy kétszáz katonája készül ezekben a napokban a Határozott Fellépés 2015 gyakorlaton való részvételre Szolnokon. Kiképzésük az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóaljnál történik, felkészítésüket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai segítik.

1596000400

A rendőrökkel történő közös feladatok gördülékeny végrehajtására készítik fel az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj kiképzői a rendőrséggel közösen a Határozott fellépés 2015 gyakorlaton részt vevő katonákat. Szolnokon már a második kétszáz fős váltás vesz részt hasonló kiképzésen. Dr. Lippai Péter ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta: egy-egy ilyen felkészítés munka- és balesetvédelmi oktatással kezdődik. Az elméleti blokk következő napjaiban pedig a csoport tagjai jogi előadásokat hallgatnak meg, az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ munkatársaitól tájékoztatást kapnak a kialakult biztonsági helyzet vallási és kulturális vonatkozásairól, és egy pszichológiai tréningen is részt vesznek. Ez utóbbi a krízishelyzetek kezelésére készíti fel a katonákat.

Az elméleti blokkra épülő gyakorlati kiképzést pedig rendőr instruktorok felügyelete alatt a zászlóalj oktatói vezetik. A résztvevők ennek keretében ismerik meg és sajátítják el a rendőrök által a határon alkalmazott, úgynevezett intézkedéstaktikát. Erre a „zökkenőmentes" együttműködés miatt van szükség, a katonák és a rendőrök által alkalmazott eljárások ugyanis esetenként különböznek.

1596000400

A gyakorlat résztvevőinek felkészítése szeptember 20-án, vasárnap hat, forgószínpadszerűen kialakított helyszínen történt. Ennek keretében elsajátították a szakszerű és jogszerű rendőrségi kényszerítő intézkedések alkalmazását, gyakorolták a pisztoly és a gépkarabély taktikai kezelését, a helyes tüzelési testhelyzeteket, a keresési, kutatási eljárásokat lakott területen, a rádióforgalmazást, az elsősegélynyújtást és az újraélesztési technikákat.

A Honvéd Vezérkar főnök intézkedése alapján a közeljövőben a Magyar Honvédség valamennyi katonájának – rendfokozattól és beosztástól függetlenül – részt kell vennie hasonló egyhetes felkészítésen.

Fotók: a szerző felvételei