Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rögbimeccset rendeztek az egyetemen

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. július 1. 11:57

Magyarország – Írország válogatott ligarögbi mérkőzést rendeztek június 30-án, szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungaria körúti campusán.

1599189784
Magyarország ligarögbi válogatottja, a Magyar Bulls történetében először mérte össze erejét az Irish Wolfhound csapatával. Mindkét csapatban – az otthon játszó amatőr játékosok mellett – bemutatkoztak a külföldi bajnokságokban szereplő, profi játékosok is. A magyar csapatban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar honvéd tisztjelöltjei, illetve a Magyar Honvédség állományában szolgáló katonák is helyet kaptak.

Lukács Zsolt, a Magyar Ligarögbi Szövetség elnöke kérdésünkre elmondta: kevésbé ismert ugyan, de Magyarországon van hagyománya a rögbinek, sőt, feltörekvő sportágnak számít. A játék lényege a területnyerés, amelynek során mindkét csapat játékosai igyekeznek az ovális labdát az ellenfél célterületére juttatni és ott letenni, miközben a labdát csak hátrafelé lehet passzolni, előre csak vinni vagy rúgni szabad. Ezt kísérlik meg a védők megakadályozni szereléssel. Szerelni csak a labdás játékost lehet, annak földre vitelével. A földre vitt játékosnak ekkor el kell engednie a labdát.

A meccset ezúttal az ír válogatott nyerte.

1599189785

Fotó: Rácz Tünde