Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sokkal jobban működik a Honvédkórház

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. március 24. 16:27

Jelentősen javult a Honvédkórház anyagi helyzete és szakmai színvonala az elmúlt években: úgy sikerült 17 százalékkal növelni az intézmény teljesítményét, hogy eközben mintegy 4 milliárd forintot lefaragtak a felhalmozott adósságából – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter március 24-én, hétfőn a fővárosban, a kórház tevékenységének értékelése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

A honvédelmi tárca vezetője szerint a kórház anyagi nehézségei akkor kezdődtek, amikor még 2007-ben − egy kormányhatározattal − négy intézmény összevonásával megalakult a mostani szervezet, amelynek azonban a finanszírozását nem sikerült megoldani. „Régi bűnnek hosszú az árnyéka" – mondta, ezzel utalva arra, hogy még napjainkban is küzdenek az akkor felhalmozott adóssággal. A Semmelweis-terv miatt aztán tovább bővült az ellátottak köre, mostanra már 17 százalékkal, és a kórház a kilenc nagy, területi ellátásért felelős intézmény egyike lett.

1595969137
Hende Csaba: sokkal jobban működik a Honvédkórház

A tárca egyébként már 2010-től folyamatosan jelezte az egészségügyi államtitkárság felé, hogy gondok vannak a finanszírozással, 2012-ben pedig miniszteri biztost neveztek ki a kórház élére, akinek egyebek mellett az volt a feladata, hogy átalakítsa a szervezetet és racionalizálja a gazdálkodást. Ettől az időszaktól kezdve folyamatosan sikerült kezelni például a kórház teljesítményvolumenének túllépését, emellett pedig sikerült lefaragni a 2011-ben még 8 milliárdos hiányt, ami a tavalyi évre 3,9 milliárd forintra csökkent.

A miniszter szavai szerint úgy sikerült milliárdokat megtakarítani − miközben jelentősen növelték az ellátottak körét −, hogy az ott dolgozók nagyon fegyelmezett és takarékos gazdálkodást folytattak.
„Ez a kórház a gazdálkodásban elért eredményei mellett elmondhatja magáról azt is, hogy az ellátás színvonalát és összetettségét tekintve az egyetemi klinikák színvonalán áll" – hangsúlyozta Hende Csaba, hozzátéve, hogy az eredmények közé tartozik a védelmi és a civil egészségügyi ellátás különválasztása is.

1595969137
Az ellátás az egyetemi klinikák színvonalán áll

A fejlesztésekről a miniszter azt mondta, hogy folytatódni fognak, annak ellenére, hogy az előző uniós ciklusban egyáltalán nem részesült uniós forrásból az intézmény. A tervek között szerepel például az eszközök és az infrastruktúra, a műveseállomás, a sürgősségi betegellátó centrum és a kardiológiai ellátás fejlesztése, de korrigálni fogják a még meglévő irracionális betegutakat is.
A miniszter beszámolójából kiderült az is, hogy a kórház – a katonai feladatok mellett − átlagosan 1,2 millió járó és 60 ezer fekvő beteget lát el évente, összesen 3600 alkalmazottal, akik közül 662 katona. Egyes szakmákban − például az égési sérülések ellátásában − potenciálisan 4,5 millió ember tartozik a kórházhoz, de sok más szakma tekintetében is másfél milliós az ellátottak létszáma. Ezeken felül 1,5 millió főnyi sürgősségi betegért felelős; naponta egyébként átlagosan 125 ilyen pácienst látnak el. Az átlagos ápolási napszámot is sikerült csökkenteni, hiszen 2009-ben ez a szám még 5,74 volt, mára azonban 5,3-ra mérséklődött; az intézmény ágykihasználtsága 70 százalék körül van. A fenntartási költségei pedig egy évben elérik a 26 milliárd forintot – fűzte hozzá.

1595969137
Benkő Tibor vezérezredes: a kórház mostani működése sokkal hatékonyabb, és az eredeti célját is jobban betölti


A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is, aki azt mondta, hogy a 2007-es változások valósággal „szétszakították" a honvédegészségügyet, pedig hadrendi elemként nagyon fontos feladatai voltak és vannak. „Ezért került vissza megint a helyére ez a nagyon fontos egészségügyi központ" – fűzte hozzá a Honvéd Vezérkar főnök. Véleménye szerint a kórház mostani működése sokkal hatékonyabb, és az eredeti célját is jobban betölti, így szervezett keretek között követhetik nyomon a katonákat a felvételtől a végső rehabilitációig, ráadásul itt végre tudják hajtani a tervezettek mellett az időszaki szűrő- és alkalmassági vizsgálatokat is.

A rendezvényen felszólalt Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke is, aki azt mondta: az elmúlt hét évben nagyon sok minden történt a kórház életében, ugyanakkor az intézmény mostanra nagy szakmai értékké vált a magyar egészségügy szempontjából. Az intézményben mostanra beállt egy rend – fűzte hozzá.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária