Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százéves az önálló magyar katonai térképészet

Szöveg: Révész Béla |  2019. február 1. 13:38

Az önálló magyar katonai térképészet megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban február 1-jén. A centenárium alkalmából a köztársasági elnök csapatzászlót adományozott az MH Geoinformációs Szolgálatnak (MH GEOSZ). Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet.

1599198562
1919. február 4-én alakult meg a Magyar Katonai Térképészeti Csoport, ettől a naptól számítják az önálló magyar katonai térképészet létrejöttét. A szervezet hosszú története során számtalan névváltáson és kisebb-nagyobb szervezeti átalakításon esett át, míg 2007. január 1-jén megalakult az MH GEOSZ, három korábbi szakterület (térképész, meteorológus, szabályzatkiadó) összevonásával, ezzel párhuzamosan pedig az MH Térképészeti Közhasznú Társaság, mai nevén a Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban rendezett ünnepi állománygyűlésen Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott köszöntőbeszédet. Mint mondta, a Magyar Honvédség az ország védelmi képességének utolsó bástyája, s a közelmúlt bebizonyította, hogy ebben a rendszerben a katonai térképészek munkája nélkülözhetetlen. „Gondoljunk 2015-re, amikor a határzárást végrehajtottuk. Önök voltak ott elsőként, hiszen pontosan ki kellett jelölni a határvonalat. Ezt is önök csinálták" – mutatott rá Benkő Tibor.

1599198562
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az átfogó haderőfejlesztésnek a katonai térképészet is része lesz. „Láthatják, hogy a Magyar Honvédség napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül, és ennek a korszerű, ütőképes, modern haderőnek szerves része a térképészet" – mondta a honvédelmi miniszter.

Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntőjében szintén a katonai térképészek nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta. „Az önálló magyar katonai térképészet elmúlt száz éve, és az a munka, amit az elődök elvégeztek, ennek fényes bizonyítéka, hiszen megmutatta, hogy a magyar emberek ezen a területen is tudnak maradandót alkotni."

1599198562
A centenárium alkalmából adományozott csapatzászlót Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegéde adta át Szalay László ezredesnek, az MH GEOSZ szolgálatfőnökének. Az adományozó levélben Áder János így fogalmazott: „A katonai térképészek olyan pontosan ismerik a látható, mérhető világot, benne közös hazánkat, ahogy csak nagyon kevesen. Emlékeztesse önöket ez a zászló elődeikre, akik az elmúlt századok során különleges tudást alkalmazva megannyi hősies küzdelemben álltak helyt."

Szalay ezredes ünnepi beszédében kiemelte: rendkívül fontos számukra az adományozás, hiszen egy katonai szervezet nem létezhet csapatzászló nélkül. „Ahogy nemzeti lobogónk piros-fehér-zöld színe az erőt, a hűséget és a reményt jelképezi, a csapatzászló a hazához, a katonai eskühöz és a csapathoz való kitartó hűség, bátorság, katonai becsület és bajtársiasság szent jelképe számunkra" – mondta.

Az eseményen az elismerések átadása után levetítették a HM Zrínyi Nonprofit Kft. által készített, az önálló magyar katonai térképészet száz évéről szóló filmet is. Az évforduló alkalmából a napokban jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában A magyar katonai térképészet 100 éve című kötet.

1599198563
Fotó: Rácz Tünde