Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent István örökségét ápoljuk

Szöveg: Révész Béla |  2019. augusztus 16. 13:41

Az ünnep nemcsak az emlékezésről, a múlt felidézéséről, hanem a jelen és a jövő iránti felelősségünkről is szól – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 16-án, pénteken, a fővárosban tartott központi ünnepségen.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartotta meg központi ünnepségét az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából a Honvédelmi Minisztérium. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőjében kiemelte: az államalapítás ünnepén egy olyan eseményre emlékezünk, amelynek létünket köszönhetjük, amely megalapozta Magyarország és a magyar emberek jövőjét.

1599207145

„István királyunk nevéhez az államalapításon túl a törvényesség megalkotása, és annak felismerése fűződik, hogy a magyar népnek jövője csak a nyugati keresztény világban lehetséges" – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy napjainkban is Szent István örökségét ápoljuk, s a keresztény kultúrát, amit elődeink több mint ezer éven keresztül óvtak, védenünk kell a jövőben is.

Benkő Tibor hangsúlyozta: az államalapítás és az erős, független Magyarország szellemiségét a magyar katonák teljes mértékben magukénak érzik. „Ki más, ha nem a katonák érezhetik elsősorban ennek jelentőségét, ki más, ha nem ők követik elődeink, őseink példáját, és akik esküjükben megfogadják, ha kell, életüket áldozzák ezért a hazáért, a haza függetlenségéért, a magyar emberek, a magyar nép boldogulásáért?" – fogalmazott.

1599207145

Benkő Tibor hangsúlyozta: az ünnep nemcsak az emlékezésről, a múlt felidézéséről, hanem a jelen és jövő iránti felelősségünkről is szól, hiszen a múlt tisztelete arra késztet a jelenben, hogy a békét és biztonságot a jövő nemzedékeinek óvjuk meg. „Legyünk büszkék elődeinkre, mert olyat tudtak alkotni, amelynek napjainkban is értéke van. Isten éltesse Magyarországot, a magyar embereket, a magyar katonákat! – fejezte be beszédét a miniszter.

Az ünnepség végén Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka kitüntetéseket és elismeréseket adott át.

Az esemény ünnepi műsorral zárult.

1599207146

Fotó: Dévényi Veronika