Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Várpalota Challenge 2016: félidőben

Szöveg: Snoj Péter |  2016. február 5. 18:16

Két év után ismét holland katonák gyakorlatoznak az MH Bakony Harckiképző Központ területén. A Várpalota Challenge 2016 elnevezésű gyakorlat január 11. és február 21. között zajlik.

1596008184

A Holland Királyi Hadsereg 43. Gépesített Dandárjának legfőbb célja, hogy magyarországi tartózkodásuk hat hete alatt az Európai Unió Harccsoportjába felajánlott két századuk kellő felkészülést kapjon. A gyakorlat során több mint 1300 katona vesz rész a különböző foglalkozásokon.

Legutóbb 2014-ben gyakorlatoztak holland katonák Magyarországon. Mint fogalmaztak: az akkori tapasztalatoknak köszönhető, hogy idén is a Bakonyt választották felkészülésük helyszínéül. Ugyanis az általuk igénybe vett körülbelül kétszázötven négyzetkilométeres területen egyaránt található sík- és dombos terep. Idén ráadásul az időjárás is kedvezett a gyakorlatnak, hiszen a napsütéstől kezdve, az esőn át, egészen a havazásig minden időjárási körülmény között kipróbálhatták magukat.

1596008184

Eddig már számos éleslövészetet is tartottak, de a fennmaradó hetekben csak harcászati (lövészet nélkül) és műszaki manővereket – köztük hídvetést – hajtanak végre. A gyakorlat idejére hazánkba települő katonákat egy logisztikai alegység is elkísérte, ami az MH Pápa Bázisrepülőtéren hajt végre további gyakorló foglalkozásokat.

Külön érdekesség, hogy az utólagos kiértékelést segítendő, a holland katonák egy, a Magyar Honvédségben is ismert találatjelző rendszert használnak. Az itthon Miles-rendszerként ismerős lézer jeladók és jelvevők továbbfejlesztett változatai már nem csak a pontos lövést és találatot jelzik, de folyamatos műholdas jeleket sugároznak, így egy-egy harcimitáció után pontosan nyomon követhető, hogy mely alegység milyen irányban mozgott, esetlegesen hol vétett hibát vagy ért el sikert.

1596008184


Fotó: Galovtsik Gábor