Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért az „első felvonás”

Szöveg: Demény Andrea hadnagy |  2011. május 27. 16:13

A május 25-i éleslövészet már jelezte: a Dinamikus Együttműködés 2011 elnevezésű gyakorlat „első felvonása” , a zászlóalj-harccsoport gyakorlata a végéhez közeledik. A modulelemekkel megerősített századszintű éleslövészetet követően, a zászlóalj visszatért a gyülekezési körletébe, ahol továbbra is a zászlóalj-harccsoport parancsnokának feladatszabásait hajtotta végre.

A négy napja szabad ég alatt éjszakázó állomány feladata volt, hogy az éleslövészet után a kijelölt terepszakaszon adják át a harcérintkezést, majd pedig térjenek vissza a nullaponti gyakorlótérre és kezdjék meg a technikai eszközök karbantartását.

Az zászlóalj-harccsoport állománya a hétvégére hazautazik, de a következő héten már megkezdi a gyakorlat második felvonására, az az országvédelmi bemutatóra való felkészülést.

1595919324

 (További képekért kattintson galériánkra!)

 Fotó: Tóth László