Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Víz és tűz

Szöveg: Snoj Péter |  2015. június 1. 7:02

Különleges kiképzési foglalkozást rendeztek május 29-én, pénteken a Veszprémhez közeli nullponti lőtéren: a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóaljának tizenegy T−72-ese sorakozott fel fegyvereik belövésére, ám volt köztük olyan is, ami a jól megszokott tűzcsóva helyett ezúttal vízzel áztatta a sokat látott bakonyi gyakorlóteret…

1595994678

A szakemberek szerint is egy rég gyakorolt folyamatot elevenítettek fel, a harckocsikkal való vízlövés ugyanis teljesen szabályos ellenőrző műveletnek számít.
„A Bakonyi Csapás 2015 gyakorlat ránk vonatkozó részének első mozzanatában minden technikai eszközünkön végrehajtjuk a belövést. Ezenfelül, mivel két harckocsinkon korábban fékfolyadékot cseréltünk, vízlövést is végzünk rajtuk" − magyarázta el Gégény Sándor százados, az első harckocsiszázad parancsnoka.

De mi is az a vízlövés? E folyamat során ellenőrzik a javított T−72-esek helyes működését anélkül, hogy robbanószer hagyná el a harckocsi csövét. Vagyis tüzelés előtt a csövet harminc liter vízzel töltik meg – tehát a hagyományosan használt töltettel egyenlő súlyú folyadékkal – majd ha mindent előkészítettek, magára hagyják a páncélost és a biztonsági előírásoknak megfelelően vezetékes gyújtással, távolról végzik el a löveg elsütését.

Ha semmi rendellenességet sem találnak, rendszerint ilyenkor még két további vízlövésre kerül sor, hogy teljesen megbizonyosodhassanak a harckocsi tökéletes működéséről.

1595994678

Így történt ez a nullponti lőtéren is. A sikerrel levizsgázott két T−72-es megkapta az engedélyt, hogy felsorakozzon társai mellé, majd elvégezték az ágyúk, a géppuskák, valamint a légvédelmi géppuskák belövését.

Ezzel egy időben, a lőtér egy másik pontján a dandár lövészzászlóaljának katonái is lőttek, mégpedig a közelmúltban rendszerbe állított, spanyol gyártmányú, 60 milliméteres Expal aknavetőkkel. „Sokkal jobb, mint az eddig használt 82 milliméteres aknavető. Precízebben lehet vele célozni, könnyebb a kezelése, a hozzá tartozó gránátok sokkal jobb hatásfokkal rendelkeznek" – összegezte az új aknavető érdemeit Sákán András hadnagy, a lövészzászlóalj első századának támogató szakaszparancsnoka.

1595994678

Fotó: Rácz Tünde