Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A KAIA-ra érkezett a NOR

Szöveg: ISAF KAIA |  2012. november 6. 9:30

A NATO Erőforrások Irodájának (NATO Office of Resources – NOR) tizenhat fős delegációja látogatott el október 23−30. között a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre (KAIA). Erről az eseményről tájékoztatott interjúnkban az ISAF KAIA bázistámogató csoport parancsnoka. Helyszíni tudósítás.

A NOR igazgatóhelyettese, Martin Versnel által vezetett delegációt elkísérte a NATO brunssumi összhaderőnemi parancsnoksága (JFCB) és a szövetséges erők európai főparancsnoksága (SHAPE) számos
magas rangú tábornoka, valamint a különböző szolgáltatásokat nyújtó ügynökségek (NSPA és
NCIA) vezetői is. Az esemény céljáról, jelentőségéről kérdeztem az ISAF KAIA bázistámogató csoport
(BSG) parancsnokát.

1595944211

Mi a NATO Erőforrások Irodája feladata, illetve a többnapos látogatás célja?

A NOR egy igen fontos szervezet, amely tanácsadó tevékenységet végez a Nemzetközi Törzs és a
Nemzetközi Katonai Törzs különböző osztályai és egyéb testületek számára a NATO erőforrásainak
felhasználását érintő kérdésekben.
A látogatás célja, hogy a NOR tagjai átfogó képet kapjanak és megértsék a NATO „közös költségvetésből
történő, támogatást igénylő hadszíntéri követelményeket", megtekintsék a befejezett és a még folyamatban
lévő beruházásokat, valamint közvetlenül szerezzenek információt a változások következtében előálló
újabb követelményekről. 


Hogyan történt és milyen jelentőségű ez az esemény a KAIA számára?

A delegációt a KAIA parancsnoka és helyettese, valamint a három (légi műveleti, erők védelme és bázistámogató) csoport parancsnokai fogadták, akik a többnapos látogatás során előadások és helyszíni
bejárás keretében adtak beszámolót, nyújtottak tájékoztatást a folyamatban lévő beruházások helyzetéről,
illetve a tervezett projektek szempontjából szükséges szakterületi követelményekről.

1595944211

Milyen magyarokat érintő vonatkozása volt a látogatásnak?

A látogatás előkészítésében, illetve a szervezeti és szakmai érdekek hatékony képviseletére való
felkészülésben a magyarok is jelentős szerepet kaptak, hiszen a repülőtér üzemeltetésében, a bázis
ellátásában és működtetésében, valamint annak őrzés-védelmében meghatározó három csoportból kettő,
a bázistámogató csoport mellett az erők védelme csoport is magyar vezetésű. A bázistámogató csoporton
belül pedig a projektek menedzselésében legfontosabb szerepet betöltő mérnöki-infrastrukturális irodát
is magyar katona vezeti. Az átadás-átvételt követően eltelt idő rövidsége miatt, valamint a napi feladatok
ellátása mellett nem kis kihívást jelentett e felelősségteljes feladatra való teljes körű felkészülés, de a

visszajelzések alapján a magyarok ezúttal is megállták a helyüket.