Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyarokkal a legjobb együtt dolgozni

Szöveg: Farkas Anikó és Iványi Balázs főhadnagy |  2012. december 4. 9:38

Több afgán pilóta a magyarokkal együtt tanult annak idején a Szovjetunióban, az akkori magyarok közül pedig többen ma is részt vesznek a kiképzésükben. A bázison e barátság ránk, az újságírócsoportra és kísérőinkre is kivetült. Helyszíni tudósítás Afganisztánból.

„A pilóta már több mint egy éve nem repült, nyelvtanfolyamon volt" – árulta el – hál’ istennek csak a kétórás gyakorlórepülést követően – „Pufi", azaz V. őrnagy, a Magyar Honvédség légi kiképző csoportjának (Mi−35 Air Mentor Team) parancsnokhelyettese, aki társaival együtt az afgán haderő (ANA) harcihelikopter-pilótáinak és műszaki személyzetének felkészítéséért felel itt Kabulban.

Ehhez képest szép teljesítményt nyújtott, legalábbis nekünk, külső szemlélőknek így tűnt. Igaz, a negyvenöt éves afgán őrnagy korábban nyolc évig szolgált már az afgán hadseregben még a szovjetek ellen, majd három éve kezdte újra katonai pályafutását immár az ANA keretein belül. Biztonságérzetünket ugyanakkor az is növelte, hogy afgán pilótánk előtt és mögött is ott ültek a magyar kiképzők, akik az elméleti felkészítést követően gyakorlati tanácsaikkal segítik a mentoráltakat, szükség esetén pedig be is avatkoznak a feladatok végrehajtásába.

1595945752

A helikopter csak egy kicsit különbözik a Magyarországon ismert Mi–24-es típustól, a komfortérzet azonban így sem teljes benne. Minden mozgáskorlátozásért kárpótolja ugyanakkor az egyszeri utazót a látvány, amelyet Kabul felülnézetből, majd azt elhagyva az érintetlen afgán tájak jelentenek. A hegyes-völgyes, sivatagi-havas területek váltakozása és az ország beépítetlensége páratlan látványt nyújtanak. A repülés végére még azt is megszokja az ember, hogy a helikopter mindkét oldalán Kalasnyikovok figyelik a potenciális ellenséget, de itt nemcsak gyakorlásképpen, hanem mert tényleg szükség lehet rájuk. Eddig még szerencsére nem volt – tudtuk meg a pilótánkat hátulról irányító századostól.

A repülési gyakorlat néhány próbakör, majd különböző típusú leszállások gyakorlása volt egy Kabultól mintegy ötven kilométerre lévő, elhagyatottnak tűnő bázis felett, majd a két helikopter egymást szorosan követve, néhány manővert is beiktatva jutott vissza – utasaival együtt – a bázisra.

1595945753

Az afgán−magyar barátság egyébként talán itt a leginkább szembetűnő. Több afgán pilóta a magyarokkal együtt tanult annak idején a Szovjetunióban, az akkori magyarok közül pedig többen ma is részt vesznek a kiképzésükben. A bázison e barátság ránk, az újságírócsoportra és kísérőinkre is kivetült, örömmel fogadtak minket, majd még nagyobb örömmel pózoltak a kamerának és a fényképezőgépeknek a teremben, illetve a gépek előtt egymással, magyar oktatóikkal, és végül már velünk is. Egyikük elmondása szerint a magyarokkal a legjobb együtt dolgozni, s velük igazán bajtársként tekintenek egymásra.

Fotó: A szerzők felvételei