Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Búcsú a magyaroktól

Szöveg: Révész Renáta főhadnagy |  2013. augusztus 25. 8:36

Medálparádén köszöntek el azoktól a magyar katonáktól, akiknek véget ért a missziójuk az afganisztáni Mazar-e Sharifban. Az egyéni beosztást ellátó egyenruhások többsége nem magyar kollégákkal, hanem nemzetközi környezetben dolgozott az elmúlt több mint fél évben.

1595958918

Az egyéni beosztást ellátó honvédek jó része az ISAF Északi Regionális parancsnokságán teljesített szolgálatot, és a napokban adták át feladataikat a Magyarországról érkezett kollégáknak. A medálparádén a régió parancsnoka, Jörg Vollmer vezérőrnagy külön méltatta a magyar katonák felkészültségét, és azt az eredményességet, ahogy tizennyolc nemzet közös munkájából kivették a részüket. Búcsúzott a hadszíntértől a magyar nemzeti rangidős, Korom Ferenc dandártábornok is, aki a parancsnokság törzsfőnöki beosztását töltötte be az elmúlt időszakban. A tábornoknak ez már a hetedik missziója volt, de a magyarok közül többen is voltak, akik már nem első alkalommal jártak Afganisztánban. Ám a feladatot nem lehet rutinból elvégezni, az egyéni beosztással járó mindennapi kihívások állandó készenlétet igényeltek.

Az egyéni beosztásban dolgozó katonák például nem heti 40 órát dolgoznak, hanem – a több műszakban szolgálóktól eltekintve – reggel 8-tól este 8-ig tart a rendes munkaidejük, a többi készenlét. A héten két szabad délelőtt biztosítja a katonák pihenését. Megterhelő időszak ez az egyéni beosztást betöltők számára, ugyanakkor hatalmas szakmai tapasztalatra és még magabiztosabb nyelvtudásra tehetnek szert ezen idő alatt.

1595958918


Fotó: a szerző felvételei

CímkékAfganisztán