Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előkészületek a „Nemes Szentély” környékén

Szöveg: Csoma Ferenc zászlós |  2013. november 5. 9:37

2013 októbere sem telt unalmasan az MH Műveleti Tanácsadó Csoport katonái számára. A napi tanácsadói, összekötői és biztosítási feladatok, a konvojműveletek mellett számos egyéb tevékenység kötötte le katonáink figyelmét.

1595962521
Október Mazarban

Idén október 13-17. közé esett Afganisztán egyik legnagyobb ünnepe, a hajj (magyarosan: hadzs), avagy a mekkai zarándoklat, az iszlám ötödik pillére. Minden iszlám vallást gyakorló ember kötelessége legalább egyszer életében elzarándokolni Mekkába, a Szent Mecsethez (harám).

Ezen időszakban katonáink számára jutott idő a szinten tartó, valamint az amerikaiak által szervezett hivatalos kvalifikációs lőgyakorlatok végrehajtására is – mégpedig amerikai fegyverekkel.

A kapcsolatokat nem csak kiépíteni kell, fontos azok ápolása is, ezért október 22-én az afgán 3. Készenléti Rendőr Dandár (ANCOP) bázisán a vállalkozó szellemű katonák barátságos focimeccsen vettek részt a városi, ANCOP dandár által szponzorált csapat ellen, majd egy „magyar ebédre" invitálták meg az afgánok képviselőit.

1595962521
A hősökre emlékeztek

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve ünnepi állománygyűlést tartottak Mike Spann táborban, ahol Molnár Zsolt ezredes, a kontingens parancsnoka elismeréseket adott át az állomány néhány tagjának, az amerikaiak pedig egy rövidfilm megtekintésével ismerhették meg az 1956-os eseményeket.

Október 28-30. között a kontingens egészségügyi tisztje az afgánok részére levezetett egészségügyi felkészítésen vett részt előadóként, hozzájárulva ezzel a kontingens további pozitív megítéléséhez.

1595962521
Molnár Zsolt ezredes elismeréseket adott át

A hamarosan a műveleti területre kiérkező váltóállomány fogadásának, a sikeres átadás-átvétel végrehajtásának érdekében megkezdődött a tervezés, az átadandó anyagok előkészítése, rendszerezése, elszállítása, szabadidejükben pedig egyre inkább azon gondolatok foglalkoztatják katonáinkat, hogy hamarosan elhagyhatják a hadszínteret és Mazar-e-Sharif, avagy jelentése alapján a „Nemes Szentély" környékét.

Fotók: MH MTCS-1

CímkékAfganisztán