Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három nap, két verseny

Szöveg: MH KNR ŐBK |  2012. október 18. 9:51

Az elmúlt napokban két futóversenyt is szerveztek Afganisztánban, a KAIA North területén a fizikai erejüket kipróbálni szándékozó katonák részére. Helyszíni tudósítás.

1595943320

Október tizenkettedike a spanyolok számára igen jelentős ünnep, ekkor ugyanis van a nemzeti napjuk. Az ünnep alkalmából a spanyol nemzeti támogató elem futóversenyt szervezett, amelyen természetesen magyar katonák is indultak.

Több mint kétszázötvenen vágtak neki a hat kilométeres távnak a táboron belül kijelölt útvonalon. A magyarok közül V. főtörzsőrmester teljesítette a leggyorsabban a távot – egészen pontosan 23 perc 9 másodperc alatt –, a tizenhatodik helyet sikerült elérnie. Figyelembe véve, hogy a tábor a tengerszint felett 1800 méteres magasságon helyezkedik el, mindenképpen tiszteletre méltó ez a teljesítmény.

Ráadásul az első ötven között ért a célba még további két magyar katona − a többiek kicsit lemaradva, a középmezőnyben végeztek. Elismerésként a leggyorsabb százhuszonöt futó spanyol nemzeti napos pólóval lett gazdagabb.

1595943320

A másik sportversenyen, az amerikai nemzeti támogató elem október 14-én megrendezett hagyományőrző futóversenyén  mintegy száznegyvenen álltak rajthoz. Természetesen ennek a versenynek is voltak magyar résztvevői, összesen hárman vágtak neki a 10 mérföldes – azaz 16 kilométeres – távnak. A két napja legjobb magyarként célba érkező V. főtörzsőrmester ezúttal 1 óra 8 perces teljesítményével a 8. helyen végzett. Tíz perccel később V. törzszászlós érte el a célvonalat, míg M. főtörzsőrmester – az ezen a távon mért legjobb idejét 12 perccel megjavítva és a végén még sprintelve is –  1 óra 28 perccel fejezte be a versenyt.

Az esemény után minden résztvevő pólót kapott ajándékba.

1595943320