Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hungarian Contingent, Attention!”

Szöveg: MTCS-3 |  2014. július 23. 9:37

Tervezett hadszíntéri látogatásra érkezett a napokban az Afganisztánban szolgáló MH Műveleti Tanácsadó Csoport harmadik váltásához (MTCS-3) Joseph Anderson altábornagy, az ISAF-erők főparancsnoka.

1595976005

Az altábornagy által kezdeményezett találkozó – amelyen Bernd Schütt vezérőrnagy, az ISAF északi régióparancsnokság (Regional Command North, RC-N) parancsnoka is részt vett – Juhász István ezredes, kontingensparancsnok jelentésével kezdődött. Juhász ezredes előadásában kitért a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának történetére, bemutatta a kontingens, valamint az MTCS-3 kiképzési-tanácsadási feladatrendszerét, eddigi eredményeit, a kihívásokat, valamint jelentette a lehetséges magyar szerepvállalás kereteit a hadszíntéren.

1595976006

A tábornok elismerően támogatta a jelentésben megfogalmazott, az MTCS-3 által kezdeményezett, kiképzési vonatkozású javaslatokat, amelyek regionális szintű bevezetésével és alkalmazásával az afgán képességfejlesztés elérheti a stratégiai célokat, az önfenntartó képességet.

Anderson altábornagy elmondta, hogy az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők (Afghan National Security Forces, ANSF) képességeinek fejlesztésében továbbra is számít hazánkra, valamint köszönetét fejezte ki minden Afganisztánban szolgáló magyar katonának az eddig elvégzett és a jövőben elvégzendő munkáért.

1595976006

A program ezután az MTCS-3 technikai bemutatójával folytatódott. A magyar katonák bemutatták az MTCS által a műveleti területen használt harc- és gépjármű-technikai, illetve fegyverzettechnikai eszközöket. Anderson altábornagy végignézte a kiállított éjjellátókat, távcsöveket, lézertávmérőt, a híradó és kommunikációs eszközparkot, valamint az MTCS egészségügyi képességeit demonstráló felszereléseket. Kiemelt érdeklődést tanúsított a modernizált, 2003M mintájú sivatagi gyakorló kialakításával és annak viselésével eddig nyert tapasztalatok iránt.

1595976006

Fotó: MTCS-3

CímkékAfganisztán