Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ban Ki Mun tárgyalásokat sürget

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 23. 8:31

Hagyják abba a harcot és kezdjenek tárgyalni” – szólította fel július 22-én, kedden a Gázai övezetben harcoló feleket tel-avivi sajtókonferenciáján az ENSZ főtitkára.

Ban Ki Mun Egyiptomból érkezett Izraelbe, hogy a július nyolcadikán indított izraeli „Erős Szikla" hadműveletet lezáró tűzszünetről tárgyaljon. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Tel-Avivban, a Palesztin Hatóság vezetőivel pedig Rámalláhban folytat közvetítő megbeszéléseket. Szerdán a tervek szerint Simon Peresz államelnökkel, Avigdor Liberman külügyminiszterrel és több más politikussal találkozik.

Kedd délután Benjámin Netanjahu nyitotta meg az ENSZ főtitkárral tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen leszögezte, hogy Izrael határozottan fellép annak érdekében, hogy véget vessen a polgárait érő fenyegetésnek.

A Hamász terrorista alagutakat épít a kórházak, mecsetek és iskolák alá" – hangsúlyozta, és emlékeztetett rá, hogy az iszlamista szervezet többször is elutasította a fegyverszüneti javaslatokat.

Duplán háborús bűnt követnek el, amikor minél több civil veszteséget akarnak, miközben mi nem akarunk civil áldozatokat" – mondta az izraeli kormányfő.

A gázaiak a brutális Hamász rezsim áldozatai, amely túszként tartja fogva őket" – jelentette ki.

Nehéz szívvel állok itt" – kezdte szavait Ban Ki Mun -, mert miközben beszélek, a Hamász és az Iszlám Dzsihád rakétákkal lövi Izraelt. Erősen elítéljük a rakétatámadásokat, azonnal abba kell hagyni azokat. Elítéljük az iskolák, kórházak és más civil helyek katonai célú felhasználását" – szögezte le az ENSZ főtitkár.

Egyik ország sem tűrné, hogy rakétákat lőjenek területére, minden országnak kötelessége polgárai védelme" – mondta a főtitkár, miközben valóban megszólaltak egy újabb, a városra zúdított rakétasorozatot jelző tel-avivi légvédelmi szirénák.

„Túl sok palesztin és izraeli anya temeti el gyermekét, tartozunk nekik azzal, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket a megoldás megtalálására" – mondta Ban Ki Mun a közös sajtótájékoztatón.

Abba kell hagyni a harcot, meg kell kezdeni a megbeszéléseket, és foglalkozni kell a kérdés gyökeres megoldásával, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe egy fél év vagy egy év múlva – folytatta, és hangsúlyozta, hogy nincs alternatívája a kétállami megoldásnak, amelynek keretében egy zsidó és egy palesztin állam élne egymás békés szomszédságában.

Ban Ki Mun után ismét Netanjahu ragadta magához a szót, és az Al-Kaidához, az iraki Iszlám Államhoz, a libanoni Hezbollahhoz és a nigériai Boko Haramhoz hasonlította az iszlamista Hamász szervezetet. „A Hamász miféle sérelmét tudnánk megoldani?" – kérdezte a kormányfő. „Az a sérelmük, hogy létezünk. Izraelnek nincs más lehetősége, mint megvédenie magát, és mindent megteszünk, hogy megvédjük magunkat" – jelentette ki.