Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezések és Forradalmi Félmaraton Afganisztánban

Szöveg: MH NTE |  2014. október 25. 11:58

Az Afganisztánban szolgáló magyar katonák két napon át tartó rendezvénysorozattal emlékeztek meg az 58 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről.

1595981176

A rendezvények ünnepi állománygyűléssel kezdődtek október 22-én délután, amelynek keretei között felidézték az elődök bátor, hősies, hazafias cselekedeteit. Ezt követte a missziójuk során kiemelkedő teljesítményt nyújtó katonák elismeréseinek átadása. Az ünnepi rendezvények a katonák vetélkedésével folytatódtak. Több területen, szellemi, fizikai felkészültséget is igénylő versenyszámokban, egyéniben és csapatban folytak a megmérettetések.

Október 23-án hajnalban dördült el a nemzetközi közösség körében meghirdetett Forradalmi Félmaraton, amelyen a kitűzött táv – az ünnep jegyében – 23 kilométer volt. Ebben a versenyszámban kiemelkedő létszámmal, közel száz fővel vettek részt a Camp Marmalban települő szövetséges erők katonái. A nap során többek között harcjárműtolásban, kötélhúzásban, tollaslabdában, asztaliteniszben mérték össze erőiket. Ekkor a Nemzeti Támogató Elem már készítette az esti összejövetelre a mozgalmas nap végén kijáró finom, hazai ízeket felidéző vacsorát.

1595981176

Az este folyamán Kerekes Béla alezredes, a Nemzeti Támogató Elem parancsnoka adta át a sportrendezvények nyerteseinek díjait. Az érmek és az oklevelek átadásakor gratulált a kiváló eredményekhez és a helytálláshoz. Elismerését és köszönetét fejezte ki a sportrendezvények minden résztvevőjének. Felidézte a rendezvények sikereit, és követendő, hagyományteremtő példának nevezte a közösségi programokkal színesített megemlékezéseket. A napi műveleti feladataikon túl a Nemzeti Támogató Elem és a Műveleti Tanácsadó Csoport katonái együttes erővel összefogva vettek részt mind a rendezvények előkészítésében, mind pedig a levezetésében, támogatásában.

CímkékAfganisztán