Taktikák és praktikák

Afganisztánban a biztonság mindig viszonylagos, és semmi sem az, mint aminek elsőre látszik.
Európai gondolkodásmóddal, „otthoni fejjel" igencsak nehéz bármit is elérni, ugyanakkor a csupán aprónak tűnő gesztusok is többet hozhatnak a „konyhára", mint számtalan biztonsági értekezlet.

Meg kellett tanulnunk a partnerek
fejével gondolkodni, s valóban
mélyen bele kellett ásnunk
magunkat a miénktől jelentősen
eltérő vallási, kulturális és történelmi
hagyományokba – erősíti meg a bevezető
gondolatokat Rózsa Tibor ezredes,
az MH Összhaderőnemi Parancsnokság
civil-katonai kapcsolatok (CIMIC) főnöke,
az MH PRT (Provincial Reconstruction
Team – Tartományi Újjáépítési
Csoport) harmadik váltásának parancsnoka.
Még akkor is – derül ki
későbbi szavaiból –, ha a PRT harmadik
váltása már két kontingens tapasztalatainak
birtokában kezdhette meg tevékenységét
a műveleti területen. Bár ekkorra
már kialakult a tapasztalatok átadásának
rendszere – a harmadik váltás
katonáinak hazai kiképzésében részt
vettek az első kontingens katonái is –,
az aktuális helyzettel mégis csak odakint
szembesülhettek igazán a felkészülők.
A magyar PRT harmadik váltásának
esetében ez pedig azt jelentette,
hogy az előző kontingens általában
biztonságosnak mondható körülményeivel
szemben ők egy fokozatosan
romló biztonsági helyzetű tartományba
érkeztek ki. Fél év viszonylagos nyugalom
után a tálib erők, valamint a kábítószer
termesztésében és terjesztésében
érdekelt csoportok újra „felfedezték"
Baghlan tartományt, elkezdtek
visszaszivárogni, és egyfajta „rekreációs"
helyszínnek tekintették a térséget.
(Ebben az időben az Afgán Nemzeti Hadseregnek még nem voltak alakulatai
a tartományban, a biztonságot
a nemzetközi csapatok és az afgán
rendőrség igyekeztek szavatolni – több-kevesebb
sikerrel.)

A helyzetet jól érzékelteti, hogy a
PRT-3 mandátuma alatt, 2007. november
6-án hajtották végre a tartomány –
évekre visszamenően is – legvéresebb
öngyilkos merényletét. A felújított cukorgyár
avatási eseményén robbantott
a merénylő: több mint kilencven halott és
számtalan sebesült maradt a helyszínen,
s az áldozatok többsége az ünnepségen
sorfalat álló gyermek volt.

De nem kímélték a merénylők a magyar
kontingenst sem: az előző váltást
ért egy támadással szemben az ő konvojaik
ellen tíz esetben követtek el IED-
(improvizált robbanószerkezettel végrehajtott) támadást.
Ezekben a merényletekben szerencsére
a hámsérüléseken kívül komolyabb
sebesüléseket nem szenvedtek
a magyar katonák. Ez többek között – a
katonák felkészültségén túl – annak is
köszönhető volt, hogy a HM Currus Zrt.
szakemberei ez időre már Pol-e Khomriban
befejezték a terepjáró gépjárművek
páncélozását, másrészt pedig úgy
tűnt, a robbantásos merényletek egy része
„figyelmeztető" jellegű volt: „ne nagyon
mozogjatok a területen!"

Nos, a PRT-3 ilyen körülmények közepette
kezdte meg, illetve folytatta szolgálatát,
és igyekezett megfelelni alaprendeltetésének,
az újjáépítés segítésének.
A projektek megvalósításához – az
előző kontingensekhez hasonlóan,
időarányosan – számukra is hetvenöt
millió forint (magyar kormány), illetve
további 125 millió forint (honvédelmi
tárca) állt rendelkezésre. Ezen nem csekély
összegek biztonságos felhasználása
érdekében „többfrontos harcot" indítottak.
Elsőként fokozták a lakosság irányában
kifejtett pr-tevékenységet, hiszen
fenn kellett tartani (meg kellett
erősíteni) a PRT segítő szándékának demonstrálását.
A már bevált módszerek
(a futó projektek folytatása, újak kezdése,
a különböző segély- és ajándékozási
akciók) mellett a PRT-3 új eszközöket
is bevetett. Miután hamar kiderült számukra, hogy az ISAF (International
Security Assistance Force – Nemzetközi
Biztonsági Közreműködő Erő) hivatalos
rádiója mellett a lakosság leginkább
a helyi – 50–80 kilométeres körben
sugárzó – kereskedelmi rádiókat
hallgatja, az ő irányukba nyitottak.
Először csak technikai eszközökkel segítették őket, majd később közösen rakták
le a médiacentrum alapját is. Ezáltal
a PRT üzenetei eljutottak a lakosság
legszélesebb rétegeihez, sőt, „Kérdezze
a PRT parancsnokát!" elnevezéssel
önálló műsoruk is volt. Ennek köszönhetően
a helyiek minden kérdésükre a
legilletékesebbtől kapták meg a választ.

De arra is mondott példát Rózsa ezredes,
hogy Afganisztánban néha milyen
apró dolgokon múlnak a nagyok. Pol-e
Khomri rendőrfőnöke már az előző váltás
parancsnokának is jelezte, hogy szeretnék,
ha a PRT építene egy mecsetet
a rendőrségnek. Amikor a PRT-3 parancsnokának
is sokadszor említette meg
a kérést – minden körülményt figyelembe
véve, s az engedélyt megkapva –
Rózsa ezredes csapata belevágott a projektbe,
mintegy 26 000 amerikai dolláros
költségkerettel.

Az eredmény? Mint már említettük, a
harmadik váltás első hónapjaiban az afgán
hadsereg még nem képviseltette magát
a tartományban, a rendőrség és a biztonsági
erők elfogadottsága, tettre készsége pedig ugyancsak ellentmondásos volt.
Noha a PRT, valamint a tartomány civil
és „fegyveres" vezetői heti rendszerességgel
tartottak biztonsági értekezleteket,
ezek jobbára formálisak voltak.
„Kívánság- és felajánlás-lózungok hangoztatása"
– jellemezte ezen összejöveteleket
a PRT-3 parancsnoka. Nos, a
„mecsetprojekt" beindítása után minden
megváltozott. Az afgán rendőrségtől
egyből elkezdtek érkezni az információk,
felélesztették és hatékonnyá tették
a közös járőrözéseket – igaz, némi motivációval.
Vagyis rendszeresen „ösztökélni"
kellett az afgán partnereket, mert
felügyelet, inspiráció hiányában hajlamosak
voltak a lazaságra.

A „többfrontos harc" másik iránya már
katonai jellegű volt. A sorozatos robbantásos merényletek ellenére a PRT
nem vonult vissza, sőt ellenkezőleg, fokozta
tevékenységét. Novemberben és decemberben a helyi rendőri erőkkel, a tartományba
nemrégiben települt afgán katonai
alegységgel, valamint a német partnerekkel
közösen nagyarányú műveletekbe
kezdtek. Ekkorra „érett be a vetés":
a lakosság pozitív hozzáállásának,
a saját felderítő- (HUMINT – Human Intelligence,
harctéri hírszerzés) tevékenységüknek,
valamint az afgán hadsereg
megjelenésének köszönhetően fokozatosan
normalizálták a helyzetet a
tartományban. (A rendőrség nem örvendett
túl nagy népszerűségnek a lakosság
körében, mert közülük többen
„kétkulacsosok" voltak: a téli hónapokban
a „jó oldalt" szolgálták, a jó idő megjelentével
pedig eltűntek vagy a földjeiket
művelték, vagy éppen kicsit „besegítettek"
a másik félnek. Az Afgán
Nemzeti Hadsereg és a magyar PRT közös
fellépése viszont visszaadta a lakosság
hitét, s így az afgán emberek egyre
együttműködőbbek lettek.) Többek
között ennek is köszönhető, hogy sikerült
visszaszorítani a támadólag fellépő
erőket, és számtalan illegális fegyverraktárt
is felszámoltak.

„A műveletek, valamint a PRT-3 sikeres
tevékenységének valódi alapját
azonban – mondja Rózsa ezredes –, a
23 különböző alakulattól és HM-szervezettől
érkezett, kiválóan felkészült,
fegyelmezett és rendkívül motivált kontingens
jelentette."

A biztonságos környezet javítása után,
illetve a biztonság fenntartása mellett
a kontingens az alaprendeltetésének ellátására
fordíthatta fő figyelmét. Többek
között folytatták az előző váltás által
megkezdett vízvezetékrendszer kiépítését
és építettek egy új, nyolc tantermes
iskolát is. (Az afganisztáni falvak
többségében a gyerekek a szabad
ég alatt, de a legjobb esetben is „ISAF-sátrakban"
tanulnak télen-nyáron.) A
PRT-3 épített árvízvédelmi töltést és
sok más, minden kontingensre jellemző,
kisebb-nagyobb egészségügyi, valamint
infrastrukturális beruházást is végrehajtott
a tartományban.

Mindezen humanitárius feladataikat
úgy látták el, hogy egyben a PRT-nek
otthont adó Camp Pannoniát is fejleszteniük
kellett. Egyebek mellett harminc
lakó- és nyolc irodakonténert telepítettek,
befejezték a tábor megerősítését, a
katonák minél biztonságosabb feladatellátása
érdekében pedig vásároltak öt
páncélozott Toyota terepjárót, s még
folytathatnánk a sort. Mindez leírva sem
kevés, de – elődeikhez hasonlóan – számos,
addig ismeretlen napi problémával
is meg kellett küzdeniük. Például az
ISAF és a PRT-k filozófiájának megfelelően
a projektekre nemcsak a fedezetet
biztosítják, hanem azokat lehetőleg
helyi vállalkozók bevonásával valósítják
meg, ezzel munkalehetőséget is biztosítva
a lakosságnak. Ez viszont a magyar
törvények szerint közbeszerzési eljárást
igényel – az afgán sajátosságok
közepette… (Az első kontingensek tapasztalatai
alapján, az illetékes szervek
intézkedéseinek köszönhetően, napjainkban
ez már sokkal könnyebben
megy.)

S ha már a tapasztalatoknál tartunk: a
PRT harmadik váltása tett egy sor olyan
javaslatot is, amelyeket a katonai vezetés
akceptált, és azokat a további kontingenseknél
fokozatosan be is vezették.
Ilyen volt például a pilóta nélküli
felderítő repülőgép, a tűzszerészrobot,
a jammer (a távirányított robbantást
meghiúsító zavaróeszköz) alkalmazása,
valamint egy, a kommunikációt segítő,
új rádiótorony építése. De a Rózsa ezredes
által vezetett kontingens javasolta
még azt is, hogy a helyszínre küldjenek
ki egy civil fejlesztési szakembert, és a
hazai felkészítésben fokozottabban oktassák
a tárgyalási technikákat.

Szabó Béla

Fotó: MH PRT-3

Forrás: Magyar Honvéd 2012. november

(Folytatjuk!)