Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emberek ezreinek életkörülményeit javították a magyar katonák

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. július 8. 8:01

A Honvéd Vezérkar főnök döntése alapján, Magyarország felajánlásaként január 21-től július 5-ig egy háromfős Műszaki Mentor Csoportot (MMT) telepítettek ki Bosznia-Hercegovinába, az EUFOR kötelékébe.

1595997044

A csoportot a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred állományából kijelölt Baranyai István százados, Molnár László zászlós és Gyovai József főtörzsőrmester alkotta.

Alapvető feladatuk a Bosznia-Hercegovinai Fegyveres Erők műszaki alegységeinek segítése, a hídépítési képesség erősítése volt. Feladataikat az EUFOR parancsnokság képességfejlesztésért és kiképzésért felelős főnökségével és a UNDP-vel (United Nations Development Programme) együttműködésben hajtották végre.

1595997044

A kiképzések mentorálásának és a gyakorlati végrehajtásnak feltétele volt az Európai Unió által biztosított pénzügyi alap, amely a 2014 májusi árvízben megsérült hidak helyreállítását szolgálta.
A csoport a misszió időszaka alatt a közös erőfeszítés eredményeként öt híd újjáépítésében és két további híd felújításában segédkezett. A hidak helyreállítása több mint kétezer ember életkörülményeit javítja.
A MMT munkájának elismeréseként a UNDP köszönő levelet küldött az EUFOR parancsnokságra.

1595997044

Az EUFOR parancsnoka személyesen köszönte meg a magyar csoport kiemelkedően áldozatos, sokszor mostoha körülmények között végzett munkáját, az EUFOR és a Magyar Honvédség hírnevének, elismertségének növelését.