Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezredparancsnoki látogatás Szarajevóban

Szöveg: Nagyné Iglódi Márta alezredes | Fotó: Kurucsai Viktor hadnagy, Balogh Zsolt szakaszvezető |  2019. december 11. 16:12

Bosznia-Hercegovinában, az MH EUFOR Kontingensnél tett látogatást Könczöl Ferenc ezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka.

1596073378

A parancsnoki látogatás fő célja az volt, hogy a jelenleg Szarajevóban szolgáló több mint száz győri katonával együtt, műveleti területen is megemlékezzenek a légvédelmi rakéta és tüzér fegyvernem napjáról. A Szent Borbála ünnepéhez kapcsolódó programok Butmir táborban is ünnepélyes sorakozóval kezdődtek. Oláh Emil ezredes beszédében hangsúlyozta, hogy Borbála erényei, bátorság, becsület, hűség a mai magyar katona erényei közt is kiemelkedő szerepet játszanak.

A beszédet követően Könczöl ezredes köszönetet mondott az állomány egész év során nyújtott munkájáért, kiemelve a húsz nemzet részvételével rendezett Tobruq Legacy 2019 többnemzeti gyakorlatot és légvédelmi éleslövészetet, ahol a katonák kiváló teljesítményről tettek tanúbizonyságot. Hangsúlyozta továbbá, hogy a jelenleg az MH EUFOR Kontingensben szolgáló katonák nagyban kivették részüket a békeműveleti tevékenységből győri bázisukon. Ennek köszönhetően a műveleti területen végrehajtott feladatokkal nem csak a Magyar Honvédség, de az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred hírnevét is öregbítik. Az ünnepi sorakozón az elismerések átadását követően a győri katonák énekével csendült fel a Légvédelmi Tüzérinduló.

1596073378

A délután folyamán Könczöl ezredes, Varga Tamás őrnagy, az MH 12. ALRE hadműveleti főnöke, valamint Inoka Zoltán törzszászlós, az alakulat vezénylő zászlósa hivatalos találkozón vett részt Szabó László dandártábornoknál, az EUFOR parancsnokság törzsfőnökénél, illetve Bárdos Antal ezredesnél, a NATO Szarajevói Parancsnokság törzsfőnökénél is. Az ezredparancsnok ezt követően vezetői gyűlés keretében tájékoztatást kapott a műveleti területen szolgáló katonák mindennapjáról, szakmai felkészültségéről, életkörülményeiről és az állomány további feladatairól. A beszámolókat követően Könczöl ezredes adott tájékoztatást a honvédelmi szervezet jövő évi kiemelt feladatairól, kiemelve a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program ezredet érintő változásait és az ahhoz kapcsolódó képzések szükségességét.

A fegyvernemi ünnep további hagyományait követve az állomány, Kurucsai Viktor hadnagy és Gerley Gábor főtörzsőrmester szervezésének köszönhetően Országjáró katonai sportversenyen és A 7 törzs elnevezésű crossfit versenyen bizonyíthatta erőnlétét, bátorságát. Az eredményhirdetésre a rendezvénysorozat befejezéseként szervezett Borbála-esten került sor.

Karácsony közeledtével, az állomány által készített adventi koszorú mellett Oláh Emil ezredes ünnepi gondolatainak meghallgatását követően az ezredparancsnok az advent időszakára békességet, örömet és boldogságot kívánt, majd a katonákkal együtt gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját.

GALÉRIA