Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látogatás a bosnyák vezérkarfőnöknél

Szöveg: Dr. Murinkó Attila alezredes |  2013. december 12. 8:50

Szpisják József dandártábornok, a szarajevói EUFOR parancsnokság törzsfőnöke, rangidős nemzeti képviselő a napokban látogatást tett Anto Jeleč vezérőrnagynál, a bosznia-hercegovinai haderő vezérkarfőnökénél.

A hivatalos, ám baráti hangvételű beszélgetésen az EUFOR tevékenysége mellett szó esett még a Magyar Honvédség nyugat-balkáni szerepvállalásáról is.

1595964316
Szpisják József dandártábornok EUFOR emlék-plakettet ad át Anto Jeleč vezérőrnagynak

A bosznia-hercegovinai haderő vezérkarfőnöke őszinte elismeréssel nyilatkozott a Magyar Honvédség EUFOR Althea műveletben való részvételéről és ottani feladatairól. Jeleč vezérőrnagy méltatta a helyi haderő képességének fejlesztésében és kiképzésében való magyar részvételt is.

Szpisják József dandártábornok megerősítette az EUFOR elhivatottságát a bosznia-hercegovinai haderő további támogatásában. Mint elmondta: ennek fontos eleme a magyar katonák folyamatos jelenléte is.

Fotó: a szerző felvétele