Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar lett a leggyorsabb rohamozó

Szöveg: Gyeginszky Andor hadnagy |  2014. október 13. 8:02

Több mint 400 induló közül egy magyar bizonyult a legjobbnak: Avar András százados nyerte az amerikai 38. Lovas Ezred (38th Cavalry Regiment) Koszovóban megrendezett 15,8 kilométeres versenyét. A jelenleg Koszovóban szolgáló amerikai alakulat az egység második világháborús cselekedeteiknek emléket állítva rendezett versenyt Cavalry Charge (lovas roham) névvel a KFOR erőknél szolgáló katonáknak.

1595980560

A Bondsteel tábor dimbes-dombos területén kijelölt pályán az első, 7,9 kilométeres szakaszt bakancsban, egy 10 kilogrammos hátizsákot cipelve kellett megtenni, a második ugyanilyen hosszú körben pedig tetszőleges sportfelszerelésben, futva kellett leküzdeni a meredek emelkedőket és lejtőket. A magyar KFOR kontingens 34 katonával képviseltette magát, így a mezőny egyik legnagyobb létszámú csapataként vágott neki a közel 16 kilométeres „rohamnak".

A Koszovóban szolgáló magyar katonákról elmondható, hogy fizikai felkészültségük kiváló, de sűrű szolgálati feladataik miatt csak egy részük tudta megmérettetni magát ezen a kihíváson. A magyar csapat a nemzetiszínű zászlót követve, nagy iramban vágott neki az embert próbáló távnak, amit közülük és az egész mezőnyből Avar András százados teljesített a leggyorsabban, 1 óra és 10 perc alatt.

1595980560

Fotó: MH KFOR Kontingens

CímkékKoszovó