Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljesítménytúra Koszovóban

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2016. július 4. 12:29

A Koszovóban tartózkodó magyar békefenntartók több mint 70 fővel június végén ismét részt vettek a „Dancon March” elnevezésű menetgyakorlaton.

A Dancon Marchot (Dán menet) először 1972-ben rendezték meg Cipruson a dán hadsereg katonái. A hegyek között kijelölt 25 kilométeres távot akkor 6 óra alatt kellett teljesíteni. Azóta a Dancon Marchot minden olyan műveleti területen, Cipruson, Boszniában, Koszovóban, Irakban és Afganisztánban is megszervezik, ahol dán katonák szolgálatot teljesítenek. Koszovóban először 1999 augusztusában rendezték meg a menetet.

1596016228

A távot – a megadott szintidőn belül – sikeresen teljesítők egy emlékérmet kapnak, és a négy kategória első három helyezettje külön jutalomban is részesül. A szervezők a részvételi díjból megmaradt összeggel a dán veteránokat és családjaikat támogatják.

A Novo Selo-i táborból induló és a környező dombokon kijelölt 25, illetve 40 kilométeres távot egyenruhában, bakancsban és legalább 10 kilogramm súlyú felszereléssel kellett 9 óra alatt teljesíteni, de a mostani „túrán" részt vevőket az időjárás sem kímélte. A hosszabb távot teljesítők az emlékérem mellé egy „Dragoon" (dragonyos) jelvényt is kaptak, ami a Novo Selo-i tábor védelmét jelenleg ellátó dán katonák – akik egyben a szervezők -, a Jydske Dragonregiment címere.

1596016228

A közel 1100 résztvevő közül az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonája ismét kiemelkedett teljesítményével. Filipinyi Andrea őrvezető a 40 kilométeres táv női kategóriájának harmadik helyezettje lett.

Fotó: a szerző felvételei