Biztonságpolitika Európában és a világban

Dr. Gazdag Ferenc a ZMNE Biztonsági és Védelempolitikai tanszék vezetője nyitotta meg a beszélgetést és javasolta, hogy az általa felvetett kérdéseket próbálják együtt megvitatni. Ehhez segítségére volt Dr. Tálas Péter a ZMNE Stratégiai és Védelemkutató Intézetének az igazgatója is, de a kérdésekkel kapcsolatban szívesen várták a jelenlévők véleményét is. 

Az előadás során igyekeztek tisztázni néhány alapfogalmat és feltettnek olyan kérdéseket amelyek fontosak az alapkérdés megértése szempontjából, és a világban meglévő problémákat megpróbálták több oldalról is körbejárni.

A térség biztonságpolitikája szempontjából nagy kihívás megnézni a – nyári egyetem témájaként szereplő – NATO és az Európai Unió együttműködésének a kérdését. A két intézmény hatékonyságát nagymértékben blokkolja, hogy vannak a tagjaik között olyan államok, amelyek közt rendezetlen politikai kérdések vannak és hiába hoznak létre bizottságokat a problémákat alapvetően nem tudják megoldani. Nincs rendezve például, hogy az egyik EU tagállam – nevezetesen Ciprus – a szövetség bizonyos szabályrendszereit nem tudja teljesíteni. A görögök és a törökök ezt a helyzetet eltérően, a saját érdekeiknek megfelelően értékelik. A rendezésre irányuló vitákat az jellemzi, hogy a szervezeten belül két-három tagállamot kivéve a politikai nézet azonos, de a helyzetet az ellentétek miatt nem tudják megoldani. A szervezeten belül ezért több esetben politikai patthelyzet alakul ki és ezeket a kérdéseket csak hosszútávon lehet rendezni. Ha a NATO és az EU közötti problémákat nézzük, látható, hogy a két szervezet közötti vitás helyzet néhány hasonló kérdés miatt alakult ki.

Gazdag Ferenc azt vetette fel, hogy mitől is válik egy kérdés biztonsági politikává? A koppenhágai iskolából ismert, hogy egy jelentéktelen kérdés hogyan válhat olyan hord erejűvé, hogy azzal kormányzati szinten kell foglalkozni és abból miért válik egy idő után biztonsági kérdés.

Tálas Péternek az volt a véleménye, hogy biztonságpolitikai kérdést minden olyan dologból lehet csinálni, amit a társadalom hoz létre. De nem az egyén fogja megmondani, hogy miből legyen biztonságpolitikai kérdés. Az akkor alakul ki, amikor a politikai felvállalja az adott problémát és érzékeli a társadalom reagálását, elfogadják-e biztonságpolitikai kérdésnek, vagy sem. Itt a politika és a társadalom közötti párbeszédről van szó. Ilyen kérdés volt az elmúlt évtizedekben a határon túli magyarok helyzete, melyet a társadalom nyomására a politikának képviselnie kellett és ezzel biztonságpolitikai kérdéssé vált. Minden olyan kérdés, ami a társadalom számára valamilyen formában létfenyegetettséggel okozhat, bekerül ebbe a kategóriába. A társadalom tagjai számára katonai szektorban a háború a létfenyegetettség, a gazdasági szektorban a nagy gazdasági világválságok. Ezért minden olyan dolgot biztonságpolitikai kérdésnek kell tekinteni, amit kiemelünk a normál politikai folyamatokból és a megoldásuk a kormánytól rendkívüli intézkedéseket követel meg, mert a felszámolásához különleges módon kell hozzá nyúlni.

Gazdag Ferenc megemlítette az európai biztonsági stratégiát – amelyen magyarok is dolgoztak -, amiben azt olvashatunk, hogy a 2003-as biztonsági sorrendek megváltoztak, mert mára a nemzetközi terrorizmus veszélye lekerült az első helyről.

Tálas Péter rámutatott: az Európában ma megjelenő terroristák túlnyomó többsége nemzeti terrorista, tehát azt kell mondani nemzeti alapon szerveződő terrorcsoportokról beszélhetünk. Ami legtöbbször a sajtóban megjelenik az a globális terrorizmus. A terrorizmusnak ez a formája számszerűen kevésbé jelent meg eddig, ezért nem kell, hogy ez legyen Európa számára az első számú prioritás. Mindenképpen első helyre kell tenni a nukleáris biztonságot. Össze kell azonban kötni ezt azzal, hogy nagy problémát jelenthet az, ha egy terrorista csoport birtokába atom, vagy piszkos fegyver kerül. Ha már a nukleáris fegyverekről és programokról van szó, akkor mindenféleképpen beszélni kell két aktuális kérdésről, Észak Korea és Irán helyzetéről. Hajlamosak vagyunk  a kérdést amerikai, vagy európai szemmel nézni, ami egy teljesen más dolog. Azt kell elsődlegesen eldönteni, hogy mennyire veszélyes és problematikus az iráni program. Az iráni eliten belül az atomprogram kapcsán, a belső ellentétek ellenére határozott egyetértés tapasztalható. Irán regionális nagyhatalomként lép fel egy olyan régióban, ahol Oroszországnak, Pakisztánnak, Indiának, Izraelnek és az ott jelen lévő USA-nak is van atomfegyvere. Természetesen azt gondolja Irán – nem alaptalanul – ha neki is lesz atomfegyvere, teljesen másképpen fognak tárgyalni vele és egészen más lesz a nemzetközi státusza, de ezt gondolja Észak Korea is.

Gazdag Ferenc megemlítette: Izrael, Pakisztán, Észak Korea már szert tett atomfegyverre, ami megváltoztatta a tárgyalási feltételeket a nemzetközi porondon. Emiatt, az ENSZ szerkezetet pontosítani kell, mert a szervezetnek a működése eddig az öt nagyhatalom együttműködésétől függött, de mára más szempontokat is figyelembe kell venniük. Az erőviszony átrendeződések akár földrajzi, akár szektoriális rendszerben történnek, óhatatlanul konfliktusokkal járnak.

Tálas Péter is egyetértett ezzel, és rámutatott, hogy az elmúlt harminc évben rendkívül sok háború volt. Igen kicsi háborúk, de a jelentőségük annál nagyobb lett. Az első öböl háborútól, a balkáni háborún, valamint az iraki háborún keresztül, az afganisztáni háborúig sok konfliktust éltünk meg.

Gazdag Ferenc felidézte, mikor Tálas Péterrel együtt voltak Teheránban egy konferencián, ahol a közel-keleti térség vezető politikusai képviseltették magukat, és szóba jött a demokrácia. Õk azt fejtegették, ha már Németországban és más országokban is létezik a keresztény demokrácia, akkor az ő országaikban miért ne jöhetne létre egy iszlám demokrácia. Ám konkrétan nem lehet tudni, hogy ezen az országok mit is akarnak elérni a fegyverkezéssel. Bár jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy minek Iránnak nukleáris energia, amikor ott van alatta a hatalmas földgáz és kőolajmező. Az iráni törekvéseket sok szempontból lehet elemezni, de a legfontosabb, hogy azok az államok, amelyeknek nukleáris képességei vannak, a képesség megszerzését követően a nemzetközi életben megszelídülnek.

Tálas Péter ehhez két dolgot szeretett volna ehhez hozzátenni. Az Iráni atomprogram szerinte ugyanis két szempontból problematikus. Irán nem atomprogramot akar, hanem atomfegyvert. Mára mások is megszerezték ezt a képességet, de India és Pakisztán nem élt vissza ezzel a helyzettel. Napjainkban 36-40-re tartják azon országok számát, amelyek potenciálisan képesek az atomfegyver előállítására. Amennyiben Iránnak, mint regionális nagyhatalomnak atomfegyvere lesz, akkor két dolog történhet. Az egyik, hogy a többi környező ország, beleértve Szíriát, Egyiptomot és Szaúd Arábiát félreteszik az egyéb dolgaikat és elkezdik ők is csinálni a maguk atom programjaikat. A másik, felborul a közel-keleti status quo, ami abból indult ki, hogy a közel-keleten döntően két államnak van nukleáris fegyvere, az egyik Izrael, a másik az Amerikai Egyesült Államok. Az USA ugyanis közel-keleti nagyhatalom, amit ugyan nem szeretünk kimondani, de a katonai jelenléte olyan jelentős, hogy a tények ezt biztosítják. Amennyiben Iránnak is lesz atomfegyvere, mindenkinek újra kell gondolnia a biztonság érzetét. Ezek az átrendeződések is konfliktusokhoz vezethetnek. Minden országnak végig kellene gondolnia, hogy jó-e az a politika, amit most folytat, mert ekkorra teljesen megváltozik a közel-kelet stabilitása.

Végezetül az Európáról. A kelet és közép európai országok a 90-es években három nagy integrációval szembesültek, ami azt jelentette, hogy az egyes államok csatlakozni akartak az EU intézményrendszeréhez, meg akarták honosítani az európai értékeket és a piacgazdaságot. Amit nem vettek figyelembe az, hogy közben körülöttük zajlott a nemzetállami integráció. Az Európai Unió nem más, mint a nemzetállamok integrációja és ezen belül minden egyes nemzetnek a csúcsok csúcsa a nemzetállam megteremtése. Ezt a folyamatot követhetjük a XIX. századtól napjainkig nálunk, és a körülöttünk lévő összes országban. Napjainkra minden nemzet önállóságot akar. Lettek, szlovénok, macedónok és a többiek. És jön a harmadik integrációs folyamat a globalizáció, ami globális értelemben integrálja a gazdasági, pénzügyi és információs folyamatokat. Ennek a három integrációs folyamatnak azonban vannak olyan ütközési pontjai, amelyeket a csatlakozáskor nem tudtak megoldani és kérdéses, hogy ezek valaha meg is oldódhatnak.