Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprusra készülnek

Szöveg: Bojtos Tibor törzszászlós |  2014. július 14. 8:11

A Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban június 30-án kezdte meg felkészülését az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus − UNFICYP) magyar kontingens szeptemberi váltásának állománya. A kiképzési rendezvény július 14-től nemzetközi jelleget ölt, ugyanis ekkor csatlakozik a felkészítéshez a magyar kontingens részét képező szerb váltóállomány.

1595975465

Második hete készül a missziós feladataira az UNFICYP magyar kontingens váltóállománya Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A tervek szerint az állomány szeptember közepén − két váltásban − utazik Ciprusra. A magyar kontingens zöme az 1974 óta kettéosztott sziget ENSZ ütközőzónájának 4. szektorában lát el szolgálatot szlovák, szerb, horvát és ukrán katonákkal közösen.

A felkészülő állomány június 9-én pisztollyal és gépkarabéllyal hajtotta végre az 1-2. számú békeműveleti lőgyakorlatot. E lőgyakorlatok alapvető célja, hogy felkészítse a béketámogató műveletekbe készülő katonákat a fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására, lehetőleg emberi élet kioltása nélkül.

1595975465

A négyhetes missziós felkészítés már a feléhez közeledik. Kovács Imre alezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Művelettámogató Zászlóalj parancsnoka − az UNFICYP magyar kontingens következő tervezett parancsnoka − elmondta: habár az állomány számos helyőrségből, különböző alakulatoktól és eltérő szakmai háttérrel érkezett, tagjai a felkészítés során képessé válnak a hatékony közös munkavégzésre. Vannak közöttük két-három missziót megjárt, „rutinos" békefenntartó katonák, akik tapasztalataikkal tudják segíteni a felkészítést, és olyanok is, akik számára ez lesz az első missziós kihívás.

Július 21−24. között − utolsó erőpróbaként − a magyar és szerb katonákból álló alegység az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai gyakorlóterén hajtja végre a felkészítés zárógyakorlatát, amelynek legfontosabb céljai között szerepel az állomány elméleti és gyakorlati felkészültségének felmérése, valamint a nemzetközi alegység összekovácsolása.

1595975465