Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-békefenntartók nemzetközi napja Cipruson

Szöveg: Dr. Ujházy László alezredes |  2018. június 1. 17:35

Május 29-én Cipruson is megemlékeztek az ENSZ-békefenntartók nemzetközi napjáról. Az emléknap célja, hogy tisztelegjen mindazok előtt, akik valaha szolgáltak vagy jelenleg is szolgálatot teljesítenek az Egyesült Nemzetek Szervezete békefenntartó műveleteiben, s mindazok emlékére, akik életüket áldozták a béke oltárán.

1599188064
Az emléknapot – az Ukrán Békefenntartó Szövetség kezdeményezésére – 2002. december 11-én hozta létre az ENSZ Közgyűlése a 57/129. számú határozattal,  és először 2003-ban ünnepelték meg. Az első ENSZ-békefenntartó misszió éppen hetven éve, 1948. május 29-én kezdte meg tevékenységét annak érdekében, hogy az 1948-as arab-izraeli háború után fenntartsák a térség békéjét. Sajnos azóta a világ minden táján, több mint 3700 kéksapkás vesztette életét a béke szolgálatában, beleértve azt a százharmincnégy embert, akik a tavalyi esztendőben haltak hősi halált.

A rendezvény során a kontingens tagjai megtekintették António Guterres ENSZ-főtitkár videöüzenetét. Az idei megemlékezés mottója a „szolgálat és áldozat" (service and sacrifice) volt.

Magyar szempontból különös jelentőségű ez az évforduló, hiszen hazánk harminc évvel ezelőtt, 1988-ban vett részt először ENSZ-békefenntartó műveletben, amikor bekapcsolódott az ENSZ Irán-Irak Katonai Megfigyelő Csoport (UNIMOG) munkájába.

1599188066
Fotó: UNFICYP