Látogatás az utolsó megosztott főváros szívében

Az ősi város a 7. században lett a sziget fővárosa és az 1960-ban kikiáltott függetlenség óta a görög és a török ciprióták közötti ellentétek állandó színhelye. A függetlenség kikiáltását követő években a sziget Görögországhoz való csatlakozása kérdésében a görög és a török ciprióta etnikum között állandósultak a feszültségek és összetűzések, ezért 1963 végén egy britekből álló kontingenst hoztak létre az akkori államelnök, III. Makariosz hozzájárulásával. A kontingens parancsnoka Peter Young vezérőrnagy lett, aki a sziget térképén zöld ceruzával jelölte be a két népcsoportot elválasztó határt – aminek a neve ebből eredően „Zöld Vonal" lett -, amely áthalad a fővároson is. A fegyveres összetűzések hatására Ciprus kérdése az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került, amely 1964. évi 186-os határozatában békefenntartók telepítését rendelte el a szigeten. Ezzel létrejött az ENSZ ciprusi békefenntartó missziója (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus – UNFICYP).

Az ütközőzóna sziget középső részén áthúzódó szakaszát – beleértve a fővárosban fekvő területeket is – a mai napig a brit kontingens katonái felügyelik, akik időközönként „Green Line Tour" néven látogatást tesznek lehetővé a fővároson keresztül húzódó tiltott zónába; elsősorban az UNFICYP állományának. Júniusban alkalmam nyílt részt venni egy ilyen idegenvezetésen és – mint az ókori és a középkori építőmesterek egykori munkáinak csodálóját – az ott látottak-hallottak inspiráltak e cikk megírására.

A túra kezdetén egy egykor szebb napokat megélt gimnázium, valamint egy a 16. században épült templom romjai és golyó ütötte lyukak garmada jelzik a városrészben lezajlott harcok hevességét.

A gimnáziummal szemben Annie – egy görög ciprióta hölgy – háza található, aki az 1974-es konfliktus után az ENSZ erőfeszítései ellenére sem volt hajlandó elhagyni az ütközőzónában lévő otthonát. 90 éves korában bekövetkezett haláláig az ENSZ-járőrök felügyelete mellett élt a házban, akik bevásárolni is elkísérték. Miután a családja magára hagyta őt, a temetését is az ENSZ katonái rendezték és fizették – a török és a görög ciprióta politikai vezetés jóváhagyásával. Az 1974-es konfliktust követően ez volt az első olyan esemény, mellyel mindkét fél egyetértett, így történelminek mondható.

A hely egy igazi szellemváros a forgalmas főváros szívében, ahol félelmetes csend honol, és a fák, cserjék lassan átveszik az uralmat a közel 200, összeomlás előtt álló régi épület felett, melyek többek között a szlovák műszaki alegység munkájának köszönhetően állnak még a helyükön. A zóna mindkét oldalán, az omladozó épületek tetején elhelyezett homokzsákok mögül, valamint a megfigyelőtornyokból a szemben álló felek éberen figyelik egymást, miközben a fegyvertelen ENSZ-megfigyelők ellenőrzik, hogy amazok betartják-e a több mint 40 évvel ezelőtt hozott szabályokat. Itt valóban megállt az idő.

Számos helyen az ütközőzóna szélessége megegyezik az utca szélességével. Az egyik ilyen helyszín arról nevezetes, hogy egy görög ciprióta katona egy hosszú bambuszrúdra rögzített bajonettel, az ablakon keresztül átnyúlva gyilkolta meg a szemközti házban alvó török ciprióta katonát.

A zóna több épületéhez, falszakaszához is kötődnek érdekes történetek, melyből kettőt érdemes megemlíteni. Egy korábbi falszakasz leomlását követően a török csapatok rétegelt lemezből készült dobozokból építettek új falat. Miután az ENSZ az eredetivel pontosan megegyező falat épített, a görög ciprióták és az ENSZ rájöttek, hogy a másik fél által épített dobozfal magasabb. A görög ciprióták tiltakoztak, mondván a dobozok megfigyelőpontként vagy lőállásként használhatók, – előnyhöz juttatva ezzel a török cipriótákat – és követelték, hogy távolítsák el azokat. A török ciprióta fél megtagadta ezt, de engedményként beleegyezett abba, hogy minden egyes dobozt megfordítsanak úgy, hogy üres felükkel a zóna felé nézzenek. Csakhogy az ENSZ nem szabott határidőt a dobozok megfordítására, így az elkövetkező években minden egyes hónapban egy dobozt fordítottak meg ünnepélyes keretek között.

Egy másik falszakasz, az úgynevezett „10 tégla fala" jó példája annak, hogy a szemben álló felek milyen trükkökkel próbáltak meg előnyöket szerezni a másikkal szemben. Egy alkalommal az ENSZ-járőrök megfigyelték, hogy egy falszakasz minden este egy kicsit magasabbra nőtt, egy újabb téglasor került a tetejére. A tiltakozást követően a fal maximális magasságát egy a falszakasz legfelső sorára festett fehér vonal jelezte. Annak ellenére, hogy a fehér vonal még mindig a fal csúcsán volt, a fal valamilyen rejtélyes okból kifolyólag tovább növekedett. A turpisságra hamar fény derült, éjszakánként a téglák felső sorát eltávolították, és egy extra sor épült az ENSZ által megfestett téglák alá. Megoldásként végül a fehér vonalat felülről a tizenegyedik téglasorra festették át az ENSZ katonák, így „lehetetlenné tették" azok eltávolítását. Ezt követően csak ellenőrizni kellett az őrjáratok során, hogy a fehér vonal felett csak tíz sor tégla legyen.

A túra az óváros egykori főutcáján fejeződik be, keresztezve napjaink forgalmas sétálóutcáját, a Ledra Street-et, ahol évente turisták milliói fordulnak meg, mit sem sejtve arról, hogy a számukra elzárt területek milyen titkokat rejtenek. Nem sejtik, hogy a szomszédos utcákban egykor szebb időket megélt üzletek kirakatai mögött még mindig az 1960-as évek végének divatja uralkodik.