Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Modernizálnák a BMP-3-asokat

Szöveg: Háború Művészete |  2010. június 4. 7:04

A napokban kezdetét vette Abu Dhabiban az a tárgyalássorozat, ami az Egyesült Arab Emirátusok BMP-3 gyalogsági harcjárműveinek modernizálásról hivatott dönteni. Az orosz és az arab fél is pozitívan nyilatkozott a korszerűsítési program megbeszélésének alakulásáról.

Ha aláírják a szerződést, akkor nagyszámú BMP-3-as korszerűsítése valósulhat meg, melynek során jelentősen fejlesztenék harci képességeit.

A BMP-3 gyalogsági harcjárművet Oroszországon kívül számos más nemzet is rendszerben tartja: a típus legnagyobb külföldi üzemeltetője az Egyesült Arab Emirátusok közel 600 darabbal, ezen kívül – többek között – Kuvaitba, Dél-Koreába és Ciprusra is exportáltak belőle.

A jármű fő részeit két különböző gyár készíti: a páncéltestet, a motort és a többi berendezést a nyugat-szibériai Kurganmaszavod gyártja, míg a torony a fegyverekkel együtt Tulában, a KBP üzemben készül. A tárgyaláson szóba került az Egyesült Arab Emirátusok által még 2000-ben aláírt, 734 millió dollár értékű szerződés is, melynek értelmében 50 darab Pancir Sz-1 típusú légvédelmi rakétarendszert vásárolnak Oroszországtól. A legfrissebb információk szerint ezek leszállítása 2010 második felében fejeződhet be.