Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törtek-zúztak a leszerelő katonák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. február 4. 5:50

Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek – jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak.

A szórakozó társaság mintegy húsz tagja péntek éjjel feldúlta és kifosztotta Ajía Napa fürdőhelyen a Bedrock bárt, és megverte az ellenszegülőket. Egy ember koponyatöréssel kórházba került. A ciprusi brit haderők szóvivője szerint “ez egy ideje a legsúlyosabb incidens" a szigeten állomásozó katonák és a civilek között.

A katonák, akik közül többen Afganisztánban vagy Irakban szolgáltak, a leszerelésüket ünnepelték a legutolsó zsoldjuk elköltésével, mielőtt hazatértek volna Nagy-Britanniába.

“Ha a brit katonák együtt vannak, azt hiszik, hogy övék az egész világ… Az egyik barátomat mankóval verték, és betörték az orrát. Három órát töltött kórházban, és 22 öltéssel kellett összevarrni az arcát" – mondta el a sajtónak a bár tulajdonosa.