Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiemelkedő magyar sikerek a koszovói dán meneten

Szöveg: Jánosi Eszter főhadnagy | Fotó: MH KFOR Kontingens 23. váltása, dán kontingens |  2021. február 9. 7:18

A közelmúltban megrendezett „Dancon March” menetgyakorlaton az MH KFOR Kontingens 23. váltásában szolgáló magyar katonák is részt vettek.

Dancon_March (6)
Dancon_March (5)

A menet népszerűségét mutatja, hogy a dán kontingens által meghatározott maximum létszámhoz tartozó minden hely betelt. A koronavírus-járvány miatt a kétnaposra szervezett eseményen tizenkét nemzet, közel ötszázharminc - időeltolással indított - versenyzője feszegette fizikai képességei határát. A magyar kontingens több mint kilencven fővel képviseltette magát a rendezvényen.

A huszonöt kilométeres táv kijelölt útvonala a Novo Seló-i tábor közelében húzódott. A terep nehézsége mellett, a téli időjárás is kihívásokat tartogatott a résztvevők számára.

Az egyenruhában, bakancsban és többletsúllyal teljesítendő, önkéntes jelentkezésű menet tíz - és húsz kilogrammos kategóriájának első helyezéseit magyar katonák hozták el: Seres Flórián főhadnagy 3 óra 11 perc alatt lépte át a cél vonalát, így a húsz kilogrammos dobogó képzeletbeli fokára ő állhatott fel. Kis Máté Levente hadnagy pedig, 2 óra 43 perccel a tíz kilogrammos csoport első helyét szerezte meg. Teljesítményükért medált és oklevelet vehettek át.

CímkékKFORKoszovó