Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közeledik a külszolgálat vége

Szöveg: UNIFIL |  2023. február 14. 8:10

Végéhez közeledik az ENSZ Libanoni Békefenntartó Missziójában (UNIFIL) szolgáló magyar katonák külszolgálata.

UNIFIL_cover

A UNIFIL 4. váltásának magyar katonái az ír zászlóalj égisze alatt tevékenykedő lengyel század harmadik szakaszában szolgálnak. Fő feladatuk az ENSZ jelenlétének fenntartása, emellett pedig járőrözési, valamint táborvédelmi teendőik is vannak. A járőrfeladatokat Libanon dél-nyugati területén, valamint a libanoni hadsereggel közössen látják el.

Az elmúlt félévben a lengyel és a magyar katonák között nagyon jó munkakapcsolat alakult ki, sőt mondhatni baráti szálak is szövődtek. A közös feladatellátás mellett a karácsonyt is együtt ünnepelték.

A lengyel szakaszparancsnok, Konrad Mantura hadnagy kiemelte, hogy a szakaszon belül valóban jó légkör alakult ki, de ez tulajdonképpen már a lengyelországi felkészülésen elkezdődött. Libanonban a két nemzet egymásra van utalva, és ez még inkább összehozta a katonákat. A magyar szakaszparancsnok, Móricz Dániel hadnagy hozzátette: a feladatok végrehajtása során nem volt kérdés, hogy a két nemzet képes lesz-e megfelelően együttműködni egymással.