Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bővült a UNIFIL magyar katonai állománya

Szöveg: Horváth Zoltán alezredes |  2018. május 9. 8:55

Április közepén megérkezett az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (UNIFIL) Nyugati Szektor Parancsnokságára az a három magyar törzstiszt, akik a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék keretében teljesítenek szolgálatot a UNIFIL-nél.

1599186537
Magyarország, Szlovénia és Olaszország 1998-ban kezdeményezte a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces – MLF) megalakítását annak érdekében, hogy békefenntartó és válságkezelési, valamint humanitárius és kutató-mentő műveletekben előforduló harcfeladatokat hajtson végre. Az MLF mandátuma elsősorban Kelet-Közép-Európa és Dél-Kelet-Európa nehéz terepviszonyú és szélsőséges éghajlatú területeire szól, nem kizárva azonban az Európán kívüli alkalmazást sem.

A harccsoport az Udinében települő olasz Júlia Dandár bázisán alakult meg, és a tevékenységét ténylegesen 2002-ben kezdte meg. Az MLF megalakulása óta többször látott el készenléti szolgálatot az Európai Uniónak felajánlott harccsoportként, illetve korábban alkalmazták már a NATO válságkezelő műveleteiben a Balkánon és Afganisztánban is.

A szerepvállalás bővítéséről 2017-ben született döntés, azt követően, hogy az olasz vezetésű UNIFIL Nyugati Szektor (SECWEST) Parancsnokság 2018. évi váltására az udinei Júlia Dandárt jelölték ki. A dandár libanoni szerepvállalása jó alkalmat nyújt arra, hogy az MLF törzsében lévő nemzetközi állomány is szerepet kapjon a libanoni misszióban. Magyarország hat katona kiküldésére tett felajánlást, ennek keretében idén április közepétől az MLF törzséből három magyar katona – Fábián László alezredes, Sáreczki László őrnagy és Rakozov Krisztián zászlós – hadműveleti és logisztikai (közlekedési) szakterületen teljesít szolgálatot az UNIFIL SECWEST parancsnokság törzsében.

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Robbanóanyag-kereső Kutyás Műveleti Századának állományából három katona és két kutya kiutazására a váltás második fázisában, május első felében kerül sor.

Az UNIFIL Nyugati Szektor Parancsnoksága a dél-libanoni műveleti területen, Shama település mellett található, a naqourai főparancsnokságtól mintegy 10 kilométerre északnyugatra. A többségében olasz katonákból álló parancsnokság állományához a mostani váltással 3 új nemzet, Ausztria, Horvátország és Magyarország katonái csatlakoztak, így az olaszokon kivűl már 14 nemzet katonái teljesítenek szolgálatot Shamában.

1599186537

Fotó: UNIFIL