Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medálparádé Ugandában

Szöveg: Csatlós Péter hadnagy |  2012. március 2. 9:15

Az eddig elvégzett munkájuk elismeréseként Peter O’Halloran ír alezredes, az EUTM Somalia törzsfőnöke a napokban szolgálati jelet adományozott a misszióban szolgáló katonáknak, köztük a magyaroknak is. 

A medálparádén O’Halloran alezredes megköszönte az állomány odaadó munkáját és hangsúlyozta, hogy az Ugandában zajló kiképzés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szomáliai ideiglenes kormány egyre nagyobb területeket von az irányítása alá.

Az alezredes elmondta: a visszajelzések alapján az ugandai kiképzésen átesett katonák jól kamatoztatják tudásukat az al-Shabab terrorszervezet elleni harcok során, amely ennek köszönhetően egyre kevésbé tud hatást gyakorolni a helyi lakosságra.

Mint az alezredes aláhúzta, az EUTM Somalia katonái rászolgáltak a kitüntetésre és büszkén viselhetik azt. Hozzátette, hogy a misszió egyre hatékonyabb.

Az ünnepségen a portugál, spanyol, olasz, német, francia, svéd és finn katonák mellett a magyarok is átvehették az EUTM Somalia szolgálati jelet. A misszió törzsfőnöke végezetül kiemelte: továbbra is ugyanilyen magas színvonalú munkát vár el az állománytól.