Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Duruczné T. Dóra főhadnagy

Cikkek
1596050736

„Erős hittel, erős akarattal!”

2018. július 7. 18:55

Hagyományosan az altisztavatást megelőző héten, csütörtökön délután, belső avatási ünnepségen adják át a végzettséget igazoló okleveleket az MH Altiszti Akadémián. Az idei rendezvényen részt vett Kriston István, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

1596050471

Bevonulás alapkiképzésre

2018. július 4. 15:15

Már megkezdődött az idei altisztavatásra a felkészülés az MH Altiszti Akadémia nappali iskolarendszerű és tanfolyami rendszerű képzéseit elvégzett leendő őrmesterek számára. Az alakulat Mecséry János Kiképző Zászlóaljának kiképzői sem pihennek: több mint százharminc szerződéses – pályakezdő tiszt, altiszt és legénységi állományú – katona kezdte meg a tízhetes alapkiképzését Szentendrén.

1596050468

Készülnek az altisztavatásra

2018. július 4. 6:35

Csaknem háromszáz honvéd altisztjelölt kezdte meg július 2-án a felkészülést az altisztavatásra. A nappali OKJ-s képzésen, valamint az elmúlt tanévben különböző tanfolyamrendszerű képzéseken végzett katonák életében komoly mérföldkő következik: július 8-án reggel 9-kor ünnepélyes keretek között mondják el az altiszti esküt, amellyel a Magyar Honvédség hivatásos állományú őrmestereivé lesznek.

1596046280

„Mil to Mil”

2018. március 27. 12:53

Ismét a szentendrei MH Altiszti Akadémia adott otthont a Magyar Honvédség szervezésében és az Ohiói Nemzeti Gárda vezetésével megvalósuló „Mil to Mil” (Military to Military – Katonáktól katonáknak) program keretében megvalósuló Junior officer and NCO development program egyhetes képzésének, amelyen idén huszonkilencen – tizennégy tiszt és tizenöt altiszt – vesznek részt.

1596039057

Megemlékezés Kossuth születésének évfordulóján

2017. szeptember 24. 18:45

Kossuth Lajos születésének 215. évfordulójára emlékeztek az MH Altiszti Akadémián.