Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gáspár M. Levente alezredes

Cikkek
Bácsalmás_megemlékezés (nyitó)

Megemlékezés a hősökről

2022. november 12. 18:47

Az akkor csak Nagy Háborúnak nevezett világméretű öldöklés az Osztrák-Magyar Monarchia számára a Padovai Fegyverszüneti Egyezmény megkötésével, 1918. november 3-án zárult le. Azonban az első világháború hivatalos és teljes befejezése a nyugati front harcainak is véget vető 1918. 11. 11-én 11 óra 11 perckor megkötött fegyverszünet aláírásával történt meg. Nemzetközi kezdeményezés nyomán, ennek a történelmi eseménynek az évfordulóján gyúlnak mécsesek világszerte, a világháborúban elesettekre emlékezve.

1596075751

Doni Emléktúra Nógrádban is

2020. február 5. 12:00

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Nógrád megyei 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóaljának hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái idén már második alkalommal vettek részt a Doni Emléktúra megyei szakaszain.

1596053791

Katonásan állták a sarat a nógrádi önkéntesek

2018. szeptember 27. 6:54

Újabb felkészítésen vett részt Bátonyterenyén az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 12. Előkészítő Részleg szervezésében a nógrádi önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) katonák két szakasza. A harminc civil szeptember végén Nógrád megyében elsőként szerezheti meg a területvédelmi tartalékos katonák részére előírt képzettséget.

1595977218

Toborzónap Salgótarjánban

2014. augusztus 16. 7:45

Katonazenére ébredhettek a salgótarjániak, hiszen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár zenekara nyitotta meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) által – hagyományteremtő szándékkal – szervezett toborzónapot.