Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

haditechnika - 141. oldal

Cikkek
1596022600

Kevesebb A400M Atlast adott át az Airbus a vártnál

2016. november 6. 20:45

Ez év első kilenc hónapja alatt az Airbus Defence and Space vállalat kilenc A400M típusú katonai szállítógépet adott át a megrendelőknek. Terveik szerint, ebben az évben húsz darabot kellett volna átadni, azonban a reduktor meghibásodásai miatt ez nem valósult meg.

1596022585

Egyiptom továbbra is Ka-52K-kat vásárolna

2016. november 5. 18:22

Egyiptom a napokban újra megkereste Oroszországot a Ka-52K típusú hajófedélzeti helikopterek beszerzése ügyében – nyilatkozta Anatolij Puncsuk, a szövetségi katonai-műszaki együttműködés szervezetének helyettes vezetője.

1596022575

Tajvan lecserélné kiképzőgépeit

2016. november 5. 12:47

A tajvani légierő F-5-ös kiképzőgépei már több mint 40 éve szolgálatban állnak, a legfiatalabb gépük is elmúlt harminc éves, így megérettek a cserére.

1596022570

Remény és pokol 1956 – nehéztechnika

2016. november 5. 7:12

1956-ban a harckocsikat és a páncélozott harcjárműveket tekintve abszolút fölényben volt a Budapestet elözönlő szovjet hadsereg. A harckocsit közül a két legismertebb a T-34-es és T-54-es.  A Magyar Néphadseregnek – így a felkelőknek is – csupán T-34-es közepes harckocsijaik voltak, amelyek ekkorra már veteránnak számítottak. Ugyanakkor a szovjet hadsereg itt bevetett alakulatainál egyre nagyobb számban jelentek meg a T-54 közepes harckocsik, amelyek tömeges alkalmazása novemberben eldöntötte a szabadságharc kimenetelét.

1596022568

A 2016-os China Airshow-n bemutatkozik a JL-9-es is

2016. november 4. 22:22

Az idén tizenegyedik  alkalommal – november 1-6. között – megrendezett Airshow China 2016 elnevezésű nemzetközi repülőnapon és szakkiállításon mutatkozik be a Guizhou JL-9 típusú kiképzőgép is.

1596022537

Remény és pokol 1956 – kézifegyverek

2016. november 3. 14:38

1956 októberében fegyveres felkelés tört ki a Magyarországot szolgasorba taszító Szovjetunió és annak hazai elvtársai ellen. Az orosz csapatok, valamint a hatalmon lévő politikai erők azt gondolták, hogy csupán erődemonstráció és a figyelmeztető lövések elegendőek lesznek a rend helyreállításához. A hatalmas haditechnikai fölényben lévő szovjetek azonban hatalmasat tévedtek. Noha a fegyvermennyiség és korszerűség tekintetében a forradalmárok hátrányban voltak, zsákmányolt, rejtegetett, a magyar laktanyákból elhozott, vagy improvizált fegyverekkel vették fel a harcot a páncélosokkal.

1596022533

Levegőben az új orosz AWACS prototípusa

2016. november 3. 14:00

Végrehajtotta első repülését az új orosz AWACS prototípusa.

1596022255

Kigyulladt egy orosz Tu-95-ös

2016. október 28. 21:56

Kigyulladt egy orosz Tu-95MSz típusú stratégiai bombázó – tette közzé az orosz védelmi minisztérium. A baleset során a bombázó fegyvertelen volt, a tűzet a helyi tűzoltó egységek gyorsan megfékezték.

1596022238

Argentina: Mirage-ok után jön az M-346?

2016. október 27. 22:27

A közelmúltban az argentin légierő (Fuerza Aérea Argentina – FAA) delegációja járt Olaszországban, ahol tesztelhették az Alenia Aermacchi M-346 Mastert. Nem kiképzőgépnek szánnák.

1596022217

Jövőre érkezik a második C-2-es a Japán Önvédelmi Légierőhöz

2016. október 26. 22:10

A tervek szerint a japán Kawasaki Heavy Industries 2017-ben átadja a második, hazai fejlesztésű C-2-es katonai teherszállító repülőgépet a Japán Önvédelmi Légierőnek.