Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MH BHD

Cikkek
web-DJI_0415 copy

Dandárfutás, madártávlatból

2023. június 14. 7:27

Négy kilométert futott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár teljes állománya Mudra József ezredes, dandárparancsnok vezetésével, június elején. A hagyományos dandárfutásról ezúttal részben ritkán látható felvételeket is láthatnak.

katonazene

Regionális katonazenekari fesztivál Győrött

2023. június 4. 17:27

Hagyományteremtő jelleggel, június 9-én, pénteken rendezik meg az I. Győri Regionális Katonazenekari Fesztivált. A Magyar Honvédség helyőrségi zenekarai közül a kaposvári, székesfehérvári, tatai és szolnoki lép fel majd a házigazda győri mellett. A katonazenészek 17 órától a belvároson átvonulva, a Dunakapu téren szórakoztatják majd a közönséget. A szakalaki bemutatók mellett a Honvéd Együttes „Talpra magyar!” című táncelőadása színesíti majd a 19.30-ig tartó kora esti programot. A fesztivál zárásaként a Magyar Honvédség Központi Zenekara ad filmzenéket felvonultató koncertet 21 órától - egy meglepetés vendéggel.

bhd gyak1

Így gyakorolnak a díszelgők

2022. július 23. 7:32

Idén nyáron is számos rendezvényen lép fel az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Különleges Díszelgő Csoportja. Képgaléria a díszelgők gyakorlásáról!

Visi Attila őrvezető

Életet mentett a lövészkatona

2020. október 27. 7:58

Katonához méltó lélekjelenléttel mentette meg egy állampolgár életét Visi Attila őrvezető, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének lövészkatonája a napokban, Budapesten.

1596002161

Mazsorettek a Stefánián

2015. október 11. 12:04

A napokban immár negyedik alkalommal rendezték meg a „Stefánia” Országos Mazsorett Fesztivált Budapesten, a Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központ színháztermében. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel közösen szervezett megmérettetésen nyolc város – Budapest, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Kapuvár, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza és Törökbálint – képviseltette magát.

1595999740

Pályakezdők a dandárnál

2015. szeptember 6. 9:12

Augusztus utolsó napján harminc pályakezdő tiszt és altiszt kezdte meg munkáját az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD). Az újonnan érkezők részére az első héten felkészítő foglalkozásokat tartottak, beilleszkedésüket pedig mentorok segítik.