Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pályakezdők a dandárnál

Szöveg: honvedelem.hu / MH BHD |  2015. szeptember 6. 9:12

Augusztus utolsó napján harminc pályakezdő tiszt és altiszt kezdte meg munkáját az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD). Az újonnan érkezők részére az első héten felkészítő foglalkozásokat tartottak, beilleszkedésüket pedig mentorok segítik.

Dandársorakozóval kezdődött szeptember első hete az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. Az eseményen Baráth Ernő ezredes, megbízott parancsnok köszöntötte azt a kilenc tisztet és huszonegy altisztet, akik ősztől az alakulatnál kezdik meg szolgálatukat.

1595999740

A pályakezdők az első héten felkészítő foglalkozásokon vettek részt a Petőfi laktanyában. Az állomány megismerkedett az alegységek mindennapi életének megtervezéséhez, irányításához szükséges okmányokkal, az alapvető szabályzókkal, parancsokkal, a dandár történetével, felépítésével és feladataival. Tájékoztatót hallhatnak többek között pénzügyi, humán, híradó-informatikai kérdésekről, az egészségügyi ellátás rendjéről, a kiképzési rendszerről.

1595999740

A pályakezdő tisztek és altisztek munkáját, a dandár szervezetébe való beilleszkedését az első hónapokban az alegységek parancsnokai által kijelölt mentorok segítik.

1595999740

Fotó: Horniák Dóra