Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Snoj Péter - 119. oldal

Cikkek
1595954499

IED: helyszínelők Hajmáskéren

2013. május 24. 7:20

Számos televíziós sorozat által népszerűvé vált szakma a helyszínelőké. Megannyi rövidítésben ismerjük őket, mint CSI, NCIS… és így tovább. A különböző hadseregeknek is megvannak a maguk szakemberei, ők az improvizált robbanóeszközök által végrehajtott robbantások helyszínelői. Magyarországon zajló kiképzésükbe mi is bepillanthattunk!

1595954459

Kitűnő kiállítás egy különösen fontos korszakról

2013. május 21. 15:22

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum küldetése, hogy egyfajta kompetencia-központként, igazodási pontként bemutassa számunkra mindazt, ami összefügg a hadtörténelemmel, s azon belül is a magyar hadtörténelemmel – mondta Hende Csaba május 21-én Budapesten.

1595954456

Közös szabadságunk őrei

2013. május 21. 14:54

Nekünk, kései utódoknak méltónak kell lennünk mindarra, amit az előttünk járók oly elkötelezetten és oly bátran, s ha kellett mindhalálig szolgáltak – hangsúlyozta Hende Csaba május 21-én, Budapesten.

1595954193

Példa a hazafias nevelésben és a hagyományok ápolásában

2013. május 17. 16:29

„A Magyar Honvédség ma már jóval több, mint katonaság. Elismert és sikeres nemzeti intézmény, amely élen jár a toleranciában, esélyegyenlőségben és nemzetközi együttműködésben” – fogalmazott Vargha Tamás május 17-én, a fővárosi Hősök terén tartott Helyőrségi Tavaszi Szemlén.

1595954181

Levegőszagúak

2013. május 17. 7:20

Így nevezik azokat az ejtőernyősöket, akik nevükhöz híven, maguk mögött tudhatják a kellő gyakorló és minősítő ugrásokat, megkapták a bevetésre kész minősítést, illetve a harmadosztályú ejtőernyős besorolást. Ottjártunkkor a szandaszőlősi repülőtéren, égen és földön, javában zajlottak az utolsó osztályozó ugrások.

1595953817

Előléptetés és elismerés

2013. május 8. 13:47

A honvédelmi miniszter ezredessé léptette elő Palotás Mihály nyugállományú alezredest. Az erről szóló dokumentumot és az ezredesi csillagot Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke május 8-án adta át a 102 éves veteránnak, aki 1931-ben jelentkezett a honvédségbe és 1947-ben tért haza szovjet hadifogságból.

1595953254

Magyar tornyos szerb vár

2013. április 28. 15:36

Jól tudjuk, Szerbia történelme során számtalanszor volt színtere háborúknak, konfliktusoknak. Ha csak az 1400-as évek Szerbiáját nézzük, s vele együtt az egész Európát kétségek között tartó török lerohanást, bizonyára mindenkinek Nándorfehérvár jut eszébe. Pedig nem is olyan messze szintén áll egy vár, egy amolyan magyar tornyos vár…

1595953228

Tűzszerész mustra

2013. április 26. 20:36

Különleges vendégek látogattak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezredhez, egészen pontosan az újpesti hadikikötőbe. A NATO Tűzszerész Kiválósági Központ delegáltjai tartottak fegyvernemi és felszerelésbeli mustrát a magyar szakembereknél április 25-én, csütörtökön.

1595952968

Erős bizalom, kölcsönös elismerés

2013. április 22. 15:39

Fontos cél a magyar-amerikai katonai együttműködés erősítése, és Washington nagy segítséget nyújt a magyar erők fejlesztéséhez – emelte ki Siklósi Péter, a honvédelmi tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára április 22-én, Budapesten.

1595952625

Emlékezni kell!

2013. április 16. 14:31

Emlékeznünk kell azokra, akik közülünk valók voltak, akiket közülünk vittek el, és közülünk gyilkoltak meg. Magyarul beszéltek, magyarul álmodtak és ugyanúgy keresték a boldogság cseppjeit − hangsúlyozta Hende Csaba április 16-án Hódmezővásárhelyen.