Galériák - 1093. oldal
A Nagy Háború képei
2014. október 20. 11:28
Idézzük fel együtt e vérben és vasban eltöltött ötvenkét hónap eseményeit, ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy saját szűkebb közösségünk világháborús emlékeit összegyűjtsük, kiemeljük a feledésből! – ajánlotta a látogatók figyelmébe a Nagy Háború történéseit felidéző vándorkiállítást Ugrik Csaba ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.
Arcok, amelyek feledhetetlen történeteket mesélnek
2014. október 19. 9:39
„Nagyon sokat tettél hozzá ahhoz, hogy ebben az országban legyenek emberek, akik hajlandók védelmezni és gazdagítani ezt a hazát. Az általad elénk állított példák emberségről és vitézségről sokáig visszhangozhatnak majd az emberekben” – írta Somogyi Győzőnek a honvédelmi miniszter abból az alkalomból, hogy Budapesten megnyílt a grafikus- és festőművész életmű-kiállítása.
Életmentés válsághelyzetben
2014. október 19. 7:56
Életmentés válsághelyzetben – röviden így lehet összefoglalni azt a gyakorlatot, amit a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái tartottak a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR mentőcsoportja számára Hajdúszoboszlón, a sportrepülőtéren október 16-án, csütörtökön.
Pályakezdő tisztek és altisztek lőgyakorlata Izbégen
2014. október 18. 17:38
Október 17-én ismét katonákkal telt meg az MH Altiszti Akadémia izbégi lőtere: a szerződéses pályakezdő tisztek és altisztek, illetve a szerződéses legénységi állomány vett részt lőgyakorlaton.
Mintegy 300 résztvevő tekert a sereggel
2014. október 18. 14:22
Mintegy háromszázan pattantak nyeregbe és karikázták körbe a Tisza tavat a „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúrán október 18-án, szombaton.
Az első világháborúra emlékeztek a helyőrségi gálán
2014. október 18. 9:19
Az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából színpadra állított, Estére indul az ezred címet viselő dramatikus emlékkoncerttel kezdődött az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár által szervezett hagyományos helyőrségi gálaest a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, október 16-án, csütörtökön. A koncert a több mint egy hetes Mire a falevelek lehullanak… programsorozat záróeseménye is volt.
Jubileumi ugrás
2014. október 18. 7:42
Nyolcezredik ejtőernyős ugrását hajtotta végre Kecskeméten október 16-án Bánszki Tamás százados. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis világbajnok sportolója tíz év múlva a tízezredik sikeres földet érését szeretné barátai körében megünnepelni.
Hazatértek az utolsó légi tanácsadók Afganisztánból
2014. október 17. 12:21
Véget ért a Magyar Honvédség légi tanácsadó missziója Afganisztánban. Az utolsó, a kilencedik váltás 11 katonájának visszafogadó ünnepségét október 16-án, csütörtökön tartották az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis művelődési otthonában.
Tűz a raktárbázison
2014. október 17. 9:36
Sűrű füst lepte el a pusztavacsi MH Anyagellátó Raktárbázis Bázisparancsnokságának laborját október 16-án, csütörtökön. Másodpercekkel később már az alakulat tűzoltóinál csörgött a telefon: veszélyes tűzesethez hívták őket, hiszen a lángoló épületben lőszert és üzemanyagot is tároltak.
Hungarian Soldier Wins Cavalry Charge Competition
2014. október 17. 9:00
A Hungarian proved to be the best out of more than 400 entrants: Capt. András Avar has won the 15.8 kilometre race organized by the US 38th Cavalry Regiment in Kosovo. The US regiment currently deployed in Kosovo organized the Cavalry Charge “Ruck and Run” for troops serving with KFOR, to commemorate the feats of the unit in World War II.