Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 78. oldal

Cikkek
Gidrán_vezetési_gyakorlat_KL (0)

Gidránnal így is, úgy is

2024. március 24. 12:48

Gidránt vezettek az MH Klapka György 1. Páncélosdandár páncéltörő- és rakétaosztály katonái, akik a többcélú moduláris harcjárművel közúton és terepen, egyénileg és konvojban is gyakoroltak.

infokommunikáció_montázs

(Info)kommunikáció nélkül semmi sem működik

2024. március 24. 10:54

Ha egyetlen példával kellene érzékeltetni az infokommunikáció fontosságát, akkor a 2013. évi rendkívüli – márciusi – hóhelyzet jut eszünkbe, amikor is a kijelölt műszaki állomány a sarkvidéki körülmények ellenére is újra működőképessé tett Pápa térségében egy megrongálódott adótornyot.

202403023_Abony-Pecsenye_PA_00

Örömmel látott honvédek Abonyban

2024. március 24. 10:23

„Abony és a honvédség kapcsolata nem újkeletű, hiszen az MH Kiss József 86. Helikopterdandár 2015 óta – a Kinizsi Pál Gimnázium kadétprogramján keresztül – kapcsolódik a város társadalmi életéhez, a település rendezvényeinek örömmel látott vendégei, közreműködői vagyunk” – mondta dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára a IV. Abonyi Pecsenye Parádé megnyitóján, március 23-án, szombaton.

2024.03.22.ejtoernyosnap szolnok rt (0)

„Húszéves lemaradást pótoltunk”

2024. március 24. 8:32

„Az ejtőernyős állomány képességének fenntartása kihívás, felkészítésük nehéz, ám az alkalmazásuk pillanatában rendkívül fontos, nélkülözhetetlen szerepet kapnak” – nyitotta meg kötetlen hangnemben a 2024-es ejtőernyős napot Sánta Gábor dandártábornok, az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár parancsnoka.

20240323_Madách-Tizenötödik_PA_01_nyito

Négyszáz honvéd kadét A tizenötödiken

2024. március 23. 19:48

A hazafiság és a hazaszeretet a legfontosabb nemzeti értékünk – hangzott el a Madách Színház A tizenötödik című előadása előtt, amelyet a Legendák és Hősök című program keretében néztek meg fiatalok március 23-án, szombaton.

20240321_metz_eszterhazy260_1500px_KG028_nyito

Az „Esterházy” huszárezredet ünnepelték Metzben

2024. március 23. 19:15

Magyar katonák részvételével rendeztek ünnepséget március 21-én, a franciaországi Metzben a francia haderő 3. „Esterházy” huszárezredének 260 éves fennállása tiszteletére. A látványos ünnepségre nézők ezrei voltak kíváncsiak.

20240322_Ócsa_ABV_kiképzés_FJ_index

Tűz van, babám!

2024. március 23. 18:43

Mintegy kilencven önkéntes területvédelmi tartalékos teljesítette sikerrel az egységes alapkiképzés új elemét, az atom-, biológiai és vegyi, azaz ABV-kiképzést az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán, március 22-én, pénteken.

2024.03.22 huszarok_KG(5)_nyito

A huszár mi vagyunk

2024. március 23. 15:05

„A huszár több mint egy lovas katona. A huszár mi vagyunk. A nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a franciaországi Metzben, magyar katonák részvételével rendezett huszártalálkozó kapcsán.

Gripen_Toperczer_István_alezredes (0)

Modernizált Gripenek biztosítják légterünk védelmét

2024. március 23. 8:48

Lynx, Leopard, Gidrán, Gripen. Hazánk megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt folytatódik a Magyar Honvédség modernizációja. A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.

20240321_Szt_Korona_könyvbemutató_TV (0)

Honi koronakalandok

2024. március 23. 7:44

„A magyar hazát szolgálók között a koronaőrök rendkívül fontos szerepet töltenek be, amiről ez a kötet fényesen tanúskodik” – mondta Pálffy Géza történész A Szent Korona magyarországi kalandjai (1301–2001) című tanulmánykötet Honvédelmi Minisztériumban rendezett bemutatóján.