Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

170 év történelme a Cifrapalotában

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. június 24. 13:13

Kecskemétre érkezett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum vándorkiállítása. A Magyar Honvédség 170 éves történelmét korszakokra bontva bemutató tárlatot a Cifrapalotában, a Múzeumok Éjszakáján dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Fekete Tamás ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnok-helyettese nyitották meg.

1599189590
Székesfehérvár és Nyíregyháza, Szeged, Kaposvár, Veszprém és Gödöllő után jelenleg Kecskeméten tekinthető meg a 170 éves a Magyar Honvédség elnevezésű programsorozat vándorkiállítása. A jubileumi tárlat az 1848-as megalakításától napjainkig, öt nagy egységre bontva idézi fel a honvédség történetét – mindegyik korszakhoz egy-egy jellemző egyenruhát és zászlót társítva.

A kiállítás megnyitóján részt vevőket Szabóné Bognár Anikó, a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyének vezetője köszöntötte, majd dr. Zombor Attila idézte fel a Magyar Honvédség történelmének jelentősebb eseményeit. „A történelem folyamán számos alkalommal bizonyította a magyar katona, hogy kivételes teljesítményre képes. Olyan hősöket, példaképeket adtak a nemzetnek, akikre ma is büszkék lehetünk. Az elmúlt 170 évben a történelem vihara többször sodorta háborúba országunkat, ahol katonáink mindig derekasan helytálltak. Küzdelmeik nem voltak hiábavalók, mi magyarok ma is itt vagyunk, mint a Kárpát-medence legerősebb államalkotó nemzete." – hangsúlyozta a megyei kormányhivatal főigazgatója, majd a honvédség jelenkori áldozatvállalása kapcsán kiemelte: „Katonáink elévülhetetlen érdemeket szereztek a természeti katasztrófák következményeinek az elhárításában is, az emberéletek, anyagi javak mentésében. Hiszen a lakosok önmagukban képtelenek lettek volna a nagyobb tragédiákat megelőzni. Hálával tartozunk a munkálatokban részt vevő katonáknak. Az ő elhivatottságuk, szakértelmük, felszereltségük a biztonságunk záloga. Megnyugvással töltheti el honfitársainkat, hogy a honvédség 170 éve készen áll arra, hogy elhárítsa az országot esetlegesen fenyegető veszélyt. Köszönjük, hogy eddig, és ezután is mindennap úgy indulnak el, hogy munkájukat egy célnak szentelik: a haza védelmének."

1599189590
A kiállítás megtekintését Fekete Tamás ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnok-helyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A Cifrapalotában július 5-éig látogatható tárlat a 170 éves időszakot öt nagy egységre osztja fel: 1848-1868, 1868-1918, 1918-1945, 1945-1990, és végül az 1990-től napjainkig terjedő időszak. Az öt időszak mindegyikéhez társul egy-egy egyenruha valamint zászló, amely jellemzi az adott korszakot. A kiállítás hangsúlyos eleme a katonaportrékkal borított Hősök Fala, amely hat, különleges életutat bejárt magyar katona portréját, kitüntetéseit és rövid életrajzát mutatja be.

A vándorkiállítás kecskeméti megnyitóján az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei irodájának munkatársai népszerűsítették a katonai életpályát. A szerződéses, az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos katonákkal szembeni egészségügyi, fizikai elvárásokról, a felvételt nyertek járandóságairól és szolgálati körülményeikről, valamint a hivatásos altiszti és tiszti pályára jelentkezés feltételeiről Gáldonyi Sándor százados, Bezerédi László törzszászlós és Kollár Ernő zászlós tájékoztatták az érdeklődőket.

1599189590
Fotó: a szerző felvételei