64 éves a „Spoti”
Szöveg: Bleszkán Szilárd | 2012. november 15. 14:14Kellemes hangulatú nyugdíjas találkozó kezdődött november 15-én délelőtt a Budapesti Honvéd éttermében, ahol a ma is kitűnő formában lévő idős sportolók és testnevelők ünnepelték a Honvéd Sportoktatói Tanfolyam megalakulásának 64. évfordulóját.
![1595944819](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f202f73dcaa6577030792.jpg)
„A dicső múltat alakító élőknek mondjunk köszönetet, és néma főhajtással emlékezzünk azokra, akik az égi sportpályákról tekintenek le ránk." – mondta Szabó László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke a Spoti megalakulásának 50. évfordulóján avatott emléktábla koszorúzásakor.
A Spotiból „elhivatott, a honvédség fizikai felkészítését szívügyének tekintő szakemberek sokasága került ki" – emlékezett az elődökre a dandártábornok, akiknek „elért eredményei tiszteletet ébresztenek a késői utódokban, és elismerést váltanak ki mindazokból, akiket tőlük tanultak" – fogalmazott.
Szabó László a koszorúzás utáni fogadáson személyes hangon is köszöntötte a megemlékezésre érkező sporttársakat. A jó hangulatú beszélgetésekkel, nosztalgiázással folytatódó délutánon az egykori sportemberek fizikai állapotfelmérő helyett ezúttal katonaolimpiai totón mérték össze tudásukat.
Fotók: Dévényi Veronika